A súgógépező Márki-Zay szerint gyávaság papírból olvasni

2022. március 22. 12:25

Szerinte nem a magabiztosságot sugalmazza az, ha valaki olvassa a beszédeit – mondta a baloldal miniszterelnök-jelöltje, aki többször is súgógépet használ.

2022. március 22. 12:25
null

Márki-Zay Péter a Jelennek adott interjújában beszélt többek között arról, méghozzá Orbán Viktor kapcsán, hogy „az az ember, aki papír nélkül egy mondatot se mer felolvasni, az nem magabiztos, az fél”.

Mindez azért érdekes, mert Márki-Zay Péter „évtized értékelőjén” végig súgógépet használt, valószínűsíthetően a kampányban mutatott csapongó kijelentései folytán. Ezen felül a Magyar Nemzet információi szerint a baloldal miniszterelnök-jelöltjének programbemutatója. Ismert: ez az esemény, amely többször is csúszott, először 18 órára tervezték, aztán áttették 19 órára, végül este 8 órakor tartotta meg Márki-Zay a programbemutatót. A Magyar Nemzet arról írt: késés valódi oka az volt, hogy Márki-Zay Péter a rendezvényen képtelen volt normálisan elmondani a szöveget, ezért utólag kénytelenek voltak megvágni az előadását. A sajtóesemény tehát nem élő volt, a felvételekből pedig egyértelműen kiderül, hogy négy súgógép is segítette a baloldal kormányfőjelöltjét a teremben.

Nyitókép: Facebook-videó

Összesen 52 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
LKJK
2022. március 23. 11:10
Az amőba egy bonyolult szervezet ennek az agyához képest.
fatman
2022. március 22. 23:59
ezeknek a gerincét a Haribo gyártja...
Timeslot
2022. március 22. 20:42
Ez a pali nem seggfej, csak szimplán segg!
Pusikas
2022. március 22. 19:32
A baloldalnak egy tv bemondót kellett volna indítani, semmi gond nem lenne, legalábbis az olvásassal !!!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!