Egy ablak nem ablak

2012. március 6. 12:10

Tarr Béla
Revizor

Egy normális országban a művész művész, a politikus meg politikus. Anyázzák egymást reggeltől estig, nem bánom, de miért szólnak bele a mi dolgainkba?! Interjú.

Az idei filmszemlét – amellett, hogy természetesen bemutatta a létező magyar filmeket – elsősorban kiállásként tudom értelmezni.

Ez egy akció volt, nevezhetjük így nyugodtan. De nem valamivel szemben. Nem az volt a lényeg, hogy konfliktusokat keressünk, hanem hogy azonosságokat találjunk. Ebben a helyzetben a filmszakmának arra van szüksége, hogy megtaláljuk azokat a közös nevezőket, azokat az evidenciákat, amelyekben mindenki egyet tud érteni, és amelyekből nem konfliktusok gerjesztődnek, hanem a megoldás felé tud elmozdulni az egész. Ha volt is konfliktus a szemle körül, azt nem mi gerjesztettük. (...)

A Vajna-féle Filmalapnál azt mondják, hogy a korábban fölhalmozott adósságok rendezésére ment el a pénz és az energia.

Ez sem feltétlenül igaz így. Az eddig nyilvánosságra hozott számaiknál maszatolást érzek. Ráadásul nem igazi nyilvánosságra hozatal történt, hanem szóbeszéd útján dobnak be számokat. Így az, hogy ők forgatnak-e vagy sem, hogy hányan adtak be hozzájuk pályázatot, hogy hány forgatókönyvet »fényesítenek«, számomra értelmezhetetlen.

Nekem alapvetően három problémám van ezzel a rendszerrel. Az első, hogy fölszámolta a filmszakmai önkormányzatiságot, ami eleve elfogadhatatlan. A második, hogy a szakmát kettéosztották: azt mondták, hogy a Filmalap kizárólag az ún. egész estés játékfilmekkel foglalkozik, a dokumentum, kis- és tévéfilmesek, az animációsok mind menjenek a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatósághoz (NMHH). Az art-mozik, amelyek szintén ennek az organikus rendszernek a részét képezik, a filmszaklapok, a filmoktatás meg minden ilyesmi tartozzon a minisztériumhoz. Egy mozdulattal leráztak magukról mindenkit, és nem vették észre, hogy ez az egész egy rendszer: nem lehet úgy filmben gondolkozni, hogy az ember nem tervez mozival, nem lehet úgy játékfilmben gondolkodni, ha az ember nem tudja, mi a valóság.

A harmadik, talán legsúlyosabb probléma pedig az, hogy egyetlen ablakot hoztak létre: ha valaki filmet akar készíteni, mostantól egyetlen helyre mehet. A Magyar Mozgókép Közalapítvány (MMKA) felszámolása előtt ott volt még az Országos Rádió- és Televízió Testület (ORTT), lehetett pályázni a Nemzeti Kulturális Alapprogramnál (NKA), a Történelmi Filmalapnál, aztán csurrant-cseppent valami a tévéktől, és ott volt még a miniszteri keret is. Vagyis: több különböző helyről lehetett pénzt összeszedni, és ha valakit egy helyről kirúgtak, még mindig megvolt a reménye, hogy máshonnan kaphat támogatást. Az új, »egyablakos« rendszerrel létrejött egy olyan szervezet, mint a szocializmusban a Filmfőigazgatóság volt: ha az ember filmet akart csinálni, akkor elment Kőhalmi elvtárshoz. Most meg elmehet Mr. Andrew G. Vajnához. Egy ablak nem ablak, az egy ablak nem demokrácia, és ha nincs meg a választás lehetősége, akkor a struktúra nem nevezhető demokratikusnak. (...)

Mit szólsz Fliegauf Bence friss sikeréhez és a hozzá kapcsolódó minisztériumi közleményhez?


Kifejezetten örülök a díjnak, majd a filmet is megnézem (a Csak a szél című filmről szóló kritikánkat l. itt - a szerk). Azt gondolom, ez a dolgunk: filmet kell csinálni. Nem voltam jelen, de a közlemény történetét hallottam. Ideje lenne már megérteni, hogy a művészet nem a politika terepe: egy művésznek azt kell elmondania, amit gondol. Elképzelhetetlennek tartom, hogy ha Andy Warhol mond valamit, akkor arra az amerikai kormány vagy éppen egy ellenzékben lévő párt valamit reagáljon. Egy normális országban a művész művész, a politikus meg politikus. Anyázzák egymást reggeltől estig, nem bánom, de miért szólnak bele a mi dolgainkba?!”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.
A bejegyzés trackback címe: http://film.mandiner.hu/trackback/376