Valami bűzlik

2012. április 8. 10:46

Gyenge Zsolt
Revizor

A filmet abban a hátborzongató pillanatban kellett volna befejezni, körülbelül két jelenettel a jelenlegi vége előtt, amikor kiderül a cím jelentése.

„A film – bár az elején a felirat és a rendező nyilatkozata is hangsúlyozza a fiktív elemeket – valójában dokumentarista stílusban készült, ami elsősorban abban nyilvánul meg, hogy nagyon természetesen mutatja be ezeknek az embereknek a rendkívül szegényes környezetét. Nem csodálkozik rá a körülményekre, hanem adottságként kezeli azokat, amely világban a szereplők úgy mozognak, mintha a sajátjuk lenne. Ez azért nagyon fontos, mert a szélsőséges nyomor kellékei így nem válnak egzotikus, szenzációhajhász díszletté. Ugyanakkor - éppen a dokumentarista stílusnak köszönhetően - Fliegauf korábbi munkáihoz képest kifejezetten konvencionális filmet látunk, amelyből hiányzik az a frissesség, amit mondjuk a Rengetegben, és az a kísérletezés, amit például a Tejútban láttunk. 


A korábbi gyilkosságok által kiváltott fenyegetettség megbontja a film szereplőinek mindennapi rutinját, és a rendező ezt a törést használja fel arra, hogy a zavaron keresztül mutasson rá a meggyökerezett gesztusok és attitűdök mozgatórugóira. Vagyis ennek a filmnek – bár a bűncselekmények nyitottak ajtót neki – nem a tragikus események képezik a témáját. És pontosan ez teremt Fliegauf számára lehetőséget arra is, hogy egyfajta poétikusság, általános érvényűség felé vigye el történetet. Kár, hogy bár elindult ezen az úton, e tekintetben nem tudott igazán radikális lenni: a filmet abban a hátborzongató pillanatban kellett volna befejezni, körülbelül két jelenettel a jelenlegi vége előtt, amikor kiderül a cím jelentése. A nyitottság, az el nem döntöttség lehetővé tette volna, hogy a mozi elejétől velünk levő rettegés és feszültség még sokáig velünk maradjon.”
Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.
A bejegyzés trackback címe: http://film.mandiner.hu/trackback/1087