Woody Allen is csettint

2012. április 16. 09:10

Kern András
Origo

Ennek a filmnek az az alapvető közlendője a világgal, hogy gyerekek, innen is lehet nézni, meg onnan is. Nekem ezt mondta az Annie Hall. Interjú.

Az Annie Hall rengeteg embernek sokkal többet jelent, mint egy átlagos film. Ön meg tudná fogalmazni a vonzerejét?

Sajnos nem, ahhoz nem vagyok elég okos. Kétségtelenül van neki vonzereje, hogy mitől, azt nem tudom. Valószínűleg mindentől együtt. Woody Allen akkori újdonságától, érdekességétől, eredetiségétől, remek humorától, városi szlengjétől, jó dumájától, a jó szereposztástól, Diane Keaton isteni alakításától, Allen saját, akkoriban még egyáltalán nem lejárt és modorosnak tartott színészetétől. (...)

Harminckét évvel ezelőtt készült el az Annie Hall szinkronja. Ezalatt az idő alatt találkozott olyan emberekkel, akiknek sokat jelentett ez a film, és azon belül is a magyar szinkron?

A legfontosabb történet ebből a szempontból a fiam, aki 1977-ben született és nyolc-tíz éves lehetett, amikor ez még sokat ment moziban. Én magam is sokszor vetítettem, és ezekre elvittem őt magammal. Az ő osztálytársai, a gyerekek abból a korosztályból kívülről tudják az Annie Hall-t. Leülsz a fiammal, beletekersz a filmbe, és bárhonnan folytatja a szöveget. Nekem ez amiatt nagyon jó érzés, hogy kiapadhatatlan forrása a viccelődésnek közöttünk. Fontos egy családban, hogy legyenek ilyen kapcsok. És most már a többieket is rákényszerítettük, kénytelenek azon röhögni, amiken mi röhögünk. De a fogorvosomtól kezdve a ferihegyi vámosig, a legkülönbözőbb emberek hozzák szóba az Annie Hall-t.

Melyik dumát hallotta vissza a legtöbbször a filmből?

Hát azt, hogy »kapnád be az összes faszomat«. Ez nagyon beleégett a magyar néplélekbe.

»Vessetek a mókusok elé!«

Azt pont tegnap hallottam a patikában a sorban. Egy nő állt előttem, és azt mondta, hogy vessenek a mókusok elé, de én akkor is azt kérem.

Ez milyen érzés?

Elolvadtam a büszkeségtől.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.
A bejegyzés trackback címe: http://film.mandiner.hu/trackback/1228