Az elmúlt két év tragikus volt a filmszakma számára

2012. április 25. 11:18

Ragályi Elemér
Origo

Kétfajta alkotó van. Az egyik azt állítja, hogy nem olvas kritikát, a másikat pedig halálosan érdekli. Engem halálosan érdekel. Interjú.

Úgy tudom, a Kincskereső kisködmön-t készül filmre vinni.


Nagyon közel álltam hozzá, hogy megvalósítsam, de ez a tervem sajnos meghiúsult, amikor felszámolták a filmstúdiókat, így az Objektívet is. És azzal késtem le róla végképp, hogy Fliegauf leforgatta a Csak a szél-t, ami lelőtte az én filmem poénját is. A Kincskereső kisködmön-t ugyanis úgy ültettük át a mába, hogy volt egy kerettörténete. Annak a középpontjában egy faluszéli putriban élő cigány család lett volna, ahonnan egy kisfiú eljár a szeméttelepre guberálni. Egy nap megérkezik oda egy teherautó, és ledob egy csomó könyvet. A gyerek kiguberálja az aljáról a Kincskereső kisködmön-t, elkezdi olvasni, és beleképzeli magát, meg a családját. Az utolsó oldalakhoz ér a könyv, amikor rájuk gyújtják a házat.

Azért megnézte a Csak a szél-t?

Meg kell mondjam, nagy előítéletekkel ültem be rá. De fél óra után megszűnt bennem, és elfogadtam a filmet, és a szakmai kifogásaim ellenére nagyon megszerettem, és tisztelem. Sajnálom, hogy ezek után én nem tudom megcsinálni a Kincskereső-t.

De ön már évekkel ezelőtt készített egy filmet a romák elleni társadalmi igazságtalanságról. 

Igen, és annak idején egész kiváló kritikákat kapott a Nincs kegyelem. És ahhoz képest, hogy három kópiával vetítették, összehozott tizenötezer nézőt, ami manapság már bravúros nézőszámnak számít. Iszonyatos mennyiségű közönségtalálkozón vettem részt vele, és egy példányát eljuttattam a Parlament könyvtárába is, amihez írtam egy levelet, hogy ha a képviselők egyszer esetleg az esélyegyenlőségről akarnak vitatkozni, akkor nézzék meg.

Önnek ez zsigeri kérdés?

Ez a konfiktus most olyan harsány ebben az országban, amire akkor nem is gondoltam volna. A Nincs kegyelem idején még attól féltem, nehogy elveszítse az aktualitását. Sajnos az ellenkezője történt: az a tett, amit ebben a filmben elkövettek a cigányok ellen, ma diákcsínynek tűnik a gyilkosságokhoz képest. Amikor meghallok egy ilyen történetet, azért ragad meg, mert ott motoszkál benne minden, amitől rossz a társadalmi közérzetem. Amit most tervezek, ha másképp is, de szintén a kiszolgáltatottságról és a védtelenségről szól. Egy olyan kisfiúról, akinek az anyja magyar, az apja pedig török kamionsofőr. A gyerek Törökországban születik, de a szülők szétválnak, az anya hazaszökik, az apa börtönbe kerül, a gyereket pedig nevelőotthonba helyezik. A fiú onnan megszökik, és elhatározza, hogy megkeresi az anyját. Egy karcos road-movie, egy emlékezetes apa-fiú kapcsolat, és egy gyerek kétségbeesett kálváriája, hogy visszakapja a szüleit.

Honnan származik a történet?

Kitaláltam az egészet. Ez egy vidám dráma lesz, sok érzelemmel. Kaptam rá támogatást a Filmalaptól, és egy alapos analízist, ami nagyon biztató. Úgyhogy most elég reménytelinek látom a jövőjét.

És a magyar film helyzetét milyennek látja? Az is reményteli?

Az elmúlt két év tragikus volt a filmszakma számára. Amióta az eszemet tudom, évente húsz-huszonöt film készül Magyarországon, vagy egy időben még több is, amikor beszivárgott a könnyű technika a játékfilmbe. Most pedig nyolc-tíz fog készülni, miközben a Főiskola ontja magából a fiatal filmeseket. Attól félek, hogy ebből a helyzetből rendkívüli feszültség fog akkumulálódni. Rengeteg ember nem jut majd filmhez. Ezért én tényleg csak akkor szeretnék filmet csinálni, amikor egy igazán érvényes filmmel léphetek színre. Különben joggal mondhatják a fiatalok, hogy »Öreg csóka, mit akarsz még a pályán?!«. El tudom képzelni a közérzetét azoknak a fiataloknak, akik elolvassák, hogy megint filmet fogok készíteni - ha Isten is úgy akarja. Belelátok a háborgó lelkükbe, hogy miért nem adom már át a helyem.”
Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.
A bejegyzés trackback címe: http://film.mandiner.hu/trackback/1421