Kaszkadőrnapok az etyeki Korda Filmparkban

2012. május 4. 11:29

Kaszkadőr bemutatókra és interaktív programra várja a közönséget az etyeki Korda Stúdión belül működő filmpark május 19-én és 20-án, a pincefesztivál idején.

Somkuti András, a Korda Filmközpont ügyvezetője arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a kaszkadőrök lovas, jelmezes jeleneteket mutatnak majd be a Borgiák című tévésorozat reneszánsz díszletében, „belakják” a Hellboy 2 című hollywoodi produkció New York-i díszletutcáját is. Gulyás Kiss Zoltán, a Magyar Kaszkadőr Szövetség elnöke és csapata tréninget is tart a vállalkozó kedvűeknek. A filmes tematikus park márciusban érdekes interaktív programmal bővítette szolgáltatásait és bevonja a látogatókat a filmkészítés egyes gyártási folyamataiba.

Erre lehetőséget teremtenek a májusi rendezvény idején is. Rövid játékfilmet készítenek és a látogatók előzetes bejelentkezés alapján bekerülhetnek a Filmbuilding program egy-egy 10-15 fős stábjába. Megismerhetik a forgatások hangulatát, a színészek és a filmet készítő csapat tagjainak munkáját. Az öt éve működő Korda Stúdió számos produkció forgatásának adott helyet. Ott forgott többek között a Borgiák című tévésorozat két évada, ott készült a Pokolfajzat 2 – Az Aranyhadsereg, a Kaméleon és a Valami Amerika 2 című játékfilm, továbbá Az idők végezetéig és A katedrális című tévésorozat folytatása, valamint számos magyar és külföldi videoklip és reklámfilm.

A stúdió tavaly nyitotta meg a filmgyártás iránt érdeklődő közönség előtt a Korda Filmparkot, Európa egyetlen filmes tematikus parkját, ahol nemcsak látványosságot kínálnak a közönségnek, hanem a filmgyártás folyamatába is bevonják az érdeklődőket.

A bejegyzés trackback címe: http://film.mandiner.hu/trackback/1613