George Lucas távozik a Lucasfilm éléről

2012. június 4. 13:37

A Star Wars-birodalom atyja a BBC szerint azzal magyarázta távozását a cég éléről, hogy más dolgokkal akar foglalkozni. George Lucas Kathleen Kennedyt nevezte meg utódjának.

Kathleen Kennedyt nevezte meg utódjának a Lucasfilm élén George Lucas, a Star Wars-birodalom atyja. A 68 éves hollywoodi filmes a BBC hírportálja szerint azzal magyarázta távozását a cég éléről, hogy más dolgokkal akar foglalkozni. Mint fogalmazott: ha már átadja a stúdiót, olyasvalakire akarja bízni, aki képes megvalósítani a stúdióval kapcsolatos további elképzeléseit. Lucas 1971-ben alapította a stúdiót, amelynek első filmje a THX 1138 című sci-fi volt. A fiatal rendezőre két évvel később az American Graffiti című filmje nyomán figyeltek fel Hollywoodban. Az 1977-ben bemutatott Csillagok háborúja című munkája pedig minden idők legnagyobb kasszasikere lett.

Kennedy, aki olyan filmek producere volt, mint a Jurassic Park vagy a Hatodik érzék, „valódi látnokként” emlegette Lucast. „Láttam, hogyan építette fel a Lucasfilmet egy kis észak-karolinai rebellis cégből nemzetközileg teljesen integrált szórakoztatóipari vállalattá” - mondta. A hollywoodi sztárproducer hozzáfűzte: megtiszteltetésnek tartja, hogy a nyugdíjba vonulás gondolatával foglalkozó Lucas rábízza a filmes vállalkozást. Lehet, hogy Lucas visszavonul a cég vezetésétől, de a filmezéssel nem hagy fel. A közelmúltban arról beszélt újságírók előtt, hogy a kasszasikerek világát otthagyva kisebb költségvetésű művészfilmeken akar dolgozni.

A bejegyzés trackback címe: http://film.mandiner.hu/trackback/2193