Penélope dekoltázsa nem elég

2012. június 19. 10:20

Onozó Róbert
Origo

Barcelona, London és Párizs után Woody Allen római kalandja tartogat ugyan pár kedves pillanatot, de alapvetően lelohasztó élmény.

„Nem csoda, hogy Olaszországban felháborodtak Allen felszínességén, hiszen tényleg olcsó karikatúra minden olasz szereplő – bár ezt éppenséggel a Vicky Cristina Barceloná-n is számon lehetett volna kérni. Csakúgy, mint azt, hogy egy-egy ütősebb poént sikerül a kelleténél körülbelül tízszer többször elsütni. A barcelonai limonádéban Javier Bardem szólt rá minden öt percben tűzrőlpattant exnejére, hogy beszéljen angolul, itt pedig Allen maga feszíti túl a húrt abban a szálban, ahol nyugalmazott zeneproducerként a lánya leendő apósában istenadta operatehetséget vél felfedezni. Ez a szál kifejezetten viccesnek indul, de végül ugyanúgy egy helyben toporog, mint Cruz felpolcolt mellű kurtizánja és Benigni botcsinálta tévésztárja. Némi kárpótlás, hogy jó ismét Woodyt színészként látni, bár Alison Pillnek (ő az Éjfélkor Párizsban-ban is szerepelt) inkább a nagyapja lehetne, mint az apja. Visszatérő korábbi múzsájával, Judy Davisszel párban azonban gondoskodnak pár kellemesen mókás pillanatról.

Pontosan amiatt, hogy a film végig ártalmatlanul könnyed és jó hangulatú, nem lehet rá különösebben haragudni. Vígan elkacarászik az ember az óvodás poénokon másfél órán keresztül, de közben nem szűnik a kellemetlen érzés, hogy a Rómának szeretettel nemcsak, hogy nem egy jó Woody Allen-film, hanem szimplán nem jó film. Woody maga ismeri be benne a szomorú tanulságot Alec Baldwin karaktere tolmácsolásában: »Azt hinnéd, hogy az öregedés bölcsességgel jár, pedig csak fáradtsággal.«”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.
A bejegyzés trackback címe: http://film.mandiner.hu/trackback/2532