Nem szeretem a címkéket

2012. június 27. 16:01

Ursula Meier Nővér című filmjében megmutatta: Svájcban is van nyomor. Az érzékeny társadalmi dráma egy luxus síparadicsom alatti iparváros illúziótlan világában játszódik, és egy lopásból élő kisfiú és munkanélküli nővére ellentmondásokkal teli kapcsolatát meséli el. Az idei Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon legjobb rendezőnek választott Meier „nem hagyományosan” funkcionáló családokról, Gillian Andersonról, Léa Seydoux-ról és Svájc másik arcáról mesélt. Interjú.

2012. június 27. 16:01
Terján Nóra

Szociális vagy érzelmi alapon választotta a Nővér témáját?

Inkább érzelmi indíttatásom volt. Minden filmemben a bennük szereplő figurák érdekeltek, az emberi kapcsolatok, az személyiségek összetettsége, de van egy szociális-társadalmi kontextus, amelybe ezeket a szereplőket bele kell ágyazni. A történetet Svájcba helyeztem, az embereket pedig meglepi, hogy ennek az országnak létezik egy ilyen oldala is, amit a filmen láthatunk. Kortárs meséket szeretnék mesélni, a Nővérben két emberről mesélek, akik ugyan szeretik egymást, de ezt nem tudják egymásnak elmondani.
 
Komolyan vette a környezet tanulmányozását, a forgatás előtt ki is költözött egy hasonló síparadicsomba. Fontos volt a helyszín, Svájc?
 
Tény, hogy Svájc egy gazdag ország, az egyik leggazdagabb ország Európában, éppen ezért akartam ott forgatni, hogy egy másfajta betekintést nyerhessünk Svájcba. Ennek ellenére univerzális filmnek gondolom a Nővért, amely sokat elárul a mai világunkról. El akartam kerülni a kliséket is azáltal például, hogy a „fenti” világot nem képeslapszerűen filmeztem, hanem úgy, ahogyan az egy kisfiú a képzeletében is megjelenhet. Megmutattam az árnyoldalát is a „fenti” életnek. Simon, a Kacey Mottet Klein által alakított fiú nagyon sok mindenben hiányt szenved, ezt pedig pénzzel és a fantáziájával próbálja kompenzálni. Ettől függetlenül a film bármely másik országban is játszódhatott volna, Svájccal kapcsolatban viszont külön érdekesség, hogy nem sokan vannak tisztában ezekkel a viszonyokkal: nagyon sokan utaznak például több ezer kilométert azért, hogy ott síelhessenek – úgy, hogy pár száz méterre vannak egy másik helyszíntől, ahová be nem tennék a lábukat, mert ott szegények vannak. Ez pedig vica-versa így van: vannak, akik pedig sosem mennek fel a felvonóval, mert nincs rá pénzük és nem tartoznak abba a világba.
 

 
Mi alapján választotta ki a színészeket? A főszereplő fiúhoz, Kacey Mottet Kleinhez hasonlóan már a kezdetektől fogva a feltörekvő francia üdvöskére, Léa Seydoux-ra és a kissé elfeledett Gillian Andersonra gondolt?
 
Ami Léát illeti, az ő személye mellett elég későn döntöttem. Eleinte egy másik, „hagyományosabb” külsejű színésznőre gondoltam Louise szerepére, végül aztán pont a megjelenése és a kisugárzása volt az, amiért mégis Léát választottam. Léa által a film el tud rugaszkodni egy szimplán társadalmi drámától és egy mesévé tud válni. Léa Seydoux nem mindennapi szépsége magában hordozta annak a fatalitását, hogy nem tudhatjuk, honnan származik ez a lány; nem tudjuk eldönteni, hogy a szülei tanárok, vagy munkások voltak-e. Mindenféle lehetőség körüllengi őt a múltjával kapcsolatban és ez teszi érdekessé. Nem zárja a filmet egy társadalmi dráma kereteibe, nem teszi azt egy szegény lány történetévé. Ráadásul ez a huszonhét éves színésznő időnként tizenöt évesnek néz ki, máskor pedig sokkal többnek, ez az átváltozás pedig Louise karakterének az összetettségét tükrözi a filmen belül is, a szépségére a néző ki tudja vetíteni az összes képzelőerejét. Amikor pedig megtörik és kiderül végre a karakter titka, akkor megérintjük az emberi oldalát  és az egész figura szerethetővé válik: ami az elején nem egyértelmű, hogy egy hazudozó és nehéz személyiségű lánnyal állunk szemben, a színésznőnek sikerült elérnie, hogy Louise emberi oldalát is átadja a nézőknek.
 
Ami Gillian Anderson figuráját, a gazdag amerikai nő alakját illeti, szándékosan választottam külföldi színészt. Fontos volt, hogy máshonnan érkezzen, mert Simonnak az elképzelt, idealizált, mesebeli anyafigurájához kerestem valakit. Fényképeket nézegettem, amiket a casting igazgatótól kaptam, ezeken pedig rögtön kiszúrtam őt. Megfogott a kisugárzása, amikor pedig megkérdeztem, hogy ki ő, mondták, hogy hát Scully az X-aktákból – néztem is egy nagyot. Kapcsolatba léptünk vele, elküldtük neki a forgatókönyvet angolul, megnézte az előző, Otthon az úton című filmemet. Mindkettő nagyon tetszett neki, találkoztunk, és egészen természetes módon került bele a filmbe. Kijelenthetem, hogy kiváló dolog volt vele dolgozni, elképesztően jó színész és nagyon kedves ember. Az angolszász színészeknek külön tehetségük van ahhoz, hogy ráérezzenek különböző jelenetek fontosságára, átéljék a dramaturgiát. Gillian Andersonnal nagyon jó volt együtt dolgozni, egészen rendkívüli színésznek tartom, ezért nem is értem, hogy nincs több szerepre lehetősége a nagyjátékfilmek világában. S sokkal többet kéne szerepelnie – és nem csak a tévében.
 
 
Milyen volt gyerekekkel dolgozni? A gyerekszínészek mennyit értettek meg a személyes indíttatások összetettségéből, a fent-lent és az aktív cselekvés-sodródás kettősségéből?
 
Egészen más volt a helyzet többi gyerek és a főszereplő között. Az összes többi gyerek nem egészen látta át a film lényegét: amikor ott voltak a forgatáson, nekik csak azt kellett elmagyarázni, hogy miről szól az adott jelenet, és annak alapján játszottak, viszont Kacey-vel egészen más volt a kapcsolatom. Vele tulajdonképpen már nem is gyerekként, hanem profiként bántam. Ez a második filmem vele az Otthon az úton után, mindent elmagyaráztam neki, amit csak lehetett, tehát hogy milyen összetett kapcsolatrendszerben van ez a kisfiú, hogy milyen összetett maga a személyisége, a kapcsolata Louise-zal, a többi gyerekkel, a képzelt anyafigurával, illetve a szorongással, hogy mennyire elemi erejű az elhagyatástól való félelme. Ezt mind elmagyaráztam annak érdekében, hogy ne csak eljátssza a karaktert, hanem Simonná is váljék.
 
Az otthon az útonban is és a Nővérben is egy „nem hagyományosan” funkcionáló családot mutat be. Vonzza ez a téma, esetleg a következő filmben is hasonló szituációkat boncolgatna szívesen?
 
Nem volt tudatos részemről, hogy kétszer is ilyen diszfunkcionális családot mutassak be, egyszerűen így alakult. Az viszont biztos, hogy szeretek ilyen embereket filmezni, megismerni. A Nővérhez, mivel a főszereplő egy gyerek, kellett egy családi háttér, de nem akartam abba a hagyományos klisébe belemenni, hogy a szülők felfedezik, a fiuk tolvajnak állt, nem akartam ilyen jelenetet. Ezért is fogalmazódott meg bennem az az ötlet, hogy inkább egy testvér legyen vele, aki nem csupán hogy tudja, hogy a fiú lop, hanem ráadásul egy idő után partnere is lesz ebben. Simon figurájából kiindulva alakult ki végül az egész konstrukció a filmben, de tény, hogy szeretem a kicsit másképp, periférián élő embereket. Nem szeretem azt, ami normalizált, nem szeretem a címkéket. A következő munkámmal kapcsolatban még sok-sok kérdőjel van, apránként kezd kialakulni a fejemben a kép. Berlin óta rengeteget utaztam és utazom a Nővér forgalmazása, megjelenése miatt. Nem volt eddig időm, hogy sokat gondolkozzak a következő projekten, ez most kezd lassan kialakulni. Annyi biztos, hogy megint csak kicsit másképp élő emberekről lesz szó – de hogy ez egy család lesz-e, azt még nem tudom.
 
A Berlinalén ugyancsak Ezüst Medvével jutalmazták Fliegauf Bence szintén komoly társadalmi problémákkal foglalkozó, Csak a szél című filmjét. Látta esetleg ezt a drámát?
 
Sajnos nem láttam. Amikor egy fesztiválon bemutatónk van, akörül annyi munka képződik, hogy egyszerűen nincs is időnk körbenézni, viszont nagyon sok jót hallottam erről a filmről, egyértelműen pozitív volt a visszhangja Berlinben.
 
*
 
Ursula Meier Nővér című filmje csütörtöktől látható a magyar mozikban.

Összesen 4 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
marko11
2012. június 30. 19:21
Megnéztem. Nem csalódtam. Talán csak az a meglepő, hogy egy svájci rendező mennyire érzékenyen reagál a szegények, lecsúszottak problémáira. Nálunk több a lecsúszott, de kevesebb a szociálisan érzékeny filmes. Ja, és nem semmi a film zenéje. Zeneszerző: John Parish, PJ Harvey zenész -és zeneszerző társa.
marko11
2012. június 27. 20:37
Franciaországban is van szegénység. Könnyen lecsúszik, aki munkanélküli lesz. A Kilimandzsáró hava c. igen kiváló francia film azonban a szegénységnek már egy "fejlettebb" fázisát mutatja be: munkanélküli rabol ki munkanélkülit! http://www.port.hu/pls/fi/films.film_page?i_where=2&i_film_id=123115&i_city_id=-1&i_county_id=-1
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!