Sebők Zsigmond Mackó ura – az elfeledett magyar Nils Holgersson-történet

Paár Ádám írása

Egy kisfiú manóvá változik, és egy lúd hátán beutazza Svédországot. Egy medve vonatra ül, és bejárja a Retyezáttól az Adriáig a történelmi Magyarország területét. Mindkettő tipikus meserészlet. Nils Holgersson és Mackó Úr kalandjai mégis többek egyszerű mesénél. Abba az irodalmi műfajba tartoznak, amelyet játékos honismereti irodalomnak nevezhetünk. Míg Selma Lagerlöf svéd író neve világhíres, és ismert Magyarországon is, a magyar meseirodalom nagy alakjáról, Sebők Zsigmondról alig tud valaki.

A világutazó Mackó úr kalandjainak krónikására, a honismereti meseirodalom nagy alakjára emlékezünk most!

A magyar gyerekeknek szerencséjük van:

Gondoljunk olyanokra, mint Pósa Lajos, Benedek Elek, Lázár Ervin, Nemes Nagy Ágnes, Kormos István vagy Csukás István. Mégis, évtizedeken keresztül a gyermekirodalom lenézett iránynak számított. Ennek volt egy olyan relatív előnye, hogy sokan a szocializmus idején gyermekkönyvekben fejthették – és ki is fejtették – a kritikát a rendszerrel szemben. 1945 éles cezúrát jelentett a gyermekirodalomban, éppúgy, mint a felnőtteknek szóló irodalom terén, de az igazán éles cezúra a Rákosi-korszak. A 45 előtti magyar írók egy része „vallásosság”, „nacionalizmus” vagy „kispolgári attitűd” vádjával hullott ki a rostán. Így történt ez Sebők Zsigmonddal, aki 160 éve, 1861. szeptember 22-én született. 

1902-ben a Benedek Elek és Pósa Lajos által szerkesztett Az Én Újságom című képes gyermeklapban egy új mesefigura bukkant föl: egy medve, aki Maczkó úr névre hallgatott. A későbbi változatokban Mackó úrnak nevezték (a cz írásmód nem véletlen, hiszen a derék medve előkelő nemzetségből származott), majd a szépen alliteráló, még nevesebb ősmagyar nemzetségre utaló Dörmögő Dömötör nevet viselte. A mackó félig antropomorf lényként viselkedett: ruhát viselt, vonaton utazott, megértette az emberek nyelvét, sőt „tekintetes úrként” élte a vidéki földbirtokosok gondtalan, ünnepségekben, névnapokban gazdag életét, mindazonáltal medve módjára szerette a mézet, és a vadászati kiállításon nem tudta minden szomorúság nélkül nézni a fajtársai kiterített bundáját.

Mackó úr kalandjai 1902-1916 között jelentek meg Az Én Újságom oldalain. A kalandos medvetörténet,

óriási siker lett. Szerzője, Sebők Zsigmond gyakorlatilag megalkotta a Nils Holgersson-történet magyar párját. Sőt, négy évvel megelőzte északi pályatársa meseregényét. Akárcsak Selma Lagerlöf svéd író honismereti meseregényében, a történet rendezőelve Sebőknél is az utazás. Lagerlöf hőse, a rosszcsont kisfiú, Nils manóvá változva, a vadludakhoz csatlakozó fehér gúnár, Márton hátán repülve beutazza hazáját, Svédországot. Mackó úr kalandjaiban a derék medve úgyszintén bejárta a korabeli Magyarország szinte minden táját. Nils varázslat folytán változik manóvá, megérti az állatok nyelvét, időnként találkozik földöntúli lényekkel (például XI. Károly svéd király szellemével, vagy az elátkozott, elsüllyedt város, Vineta lakosaival), minden más tekintetben azonban a regény világa realista, egyes elemeiben szomorú (bár utóbbi gyerekfejjel nem, csak felnőttként érzékelhető). 

Mackó úr világában nincs szükség varázslatra: az állatok és emberek minden további nélkül beszélgetnek egymással. Nils parasztfiú (kevés olyan író ábrázolta reálisan, de finom színekkel a paraszti életet, mint a nemesi születésű Lagerlöf), Mackó úr viszont, ha a medvebőrt lehántjuk róla, a tipikus kisvárosi, kisnemesi, kúriában lakó „tekintetes úr” típusa. Ahogyan büszkélkedik vele: „nagyon ősi családból származom. Őseim már Árpád vezérrel is jó ismeretségben voltak. …Egyik dicső ősöm már Árpád vezérnek a saját medvebőrét adományozta kacagánynak.” 

Mindkét alkotás meseformában, a mese eszközeivel a haza földrajzának, természetrajzának, néprajzának megismertetését végzi el, és abba a nagy körbe sorolhatóak, amelyet a honismereti irodalom néven illetünk.

Az évek során járt a Bakonyban, az Alföldön, a Retyezáton, megmászta a Tátrát, bemerészkedett a dobsinai jégbarlangba, tutajozott a Tiszán és a Vágon. Idővel már szűk lett neki a haza, és elutazott Angliába, Marokkóba, gondolázott Velencében.

Természetesen, mivel Nils és Mackó úr kalandjai egyaránt gyerekeknek szólnak, az ország állapotával és egyes társadalmi problémákkal kapcsolatos közvetlen kritikát nem szabad tőlük várni, még akkor se, ha Lagerlöf finoman árnyékot von XI. Károly vagy az elátkozott földbirtokos, Söderlandi Károly úr alakjára, vagy ha Mackó úr kalandjain olykor átsüt a kor naiv nacionalizmusa és asszimilációs politikája (például Mackó úr inti medvetársait, nehogy Pesten járva beszédükkel észrevetessék medve-származásukat).

Mackó úr vérbeli kisnemes. A méhek „hozott Isten, tekintetes uram” köszönéssel fogadják. Máskor inkább medve-volta domborodik ki. A vadászati kiállításon nem tudja megindultság nélkül nézni a tíz kiterített medvebőrt. „Tíz atyánkfia – mormogta szétnézve a bőrökön –, tíz szegény atyánkfia bundáját látjátok itt, bocsok, akik egykor szintén dirmegtek-dörmögtek, erdőkben-berkekben sétáltak: mézet nyaltak, almát falatoztak.” 

Mackó úr egyik rokona, Mormogó koma elmeséli nemzetsége történetét. Ősapja, Burumbu, a medvék ura nyugodtan élt az erdőkben a Kárpát-medencében, Zalán bolgár király uralkodása idején. A barlangból kilépve a hatalmas medve gondolta, hogy keres egy szép kis juhnyájat, ahonnan elemelheti aznapi reggelijét. Az ám, de Zalánnak már híre-hamva sem volt, mert egy új nép elkergette. Burumbu nem ismerte a jövevények virtusát, ezért meglepetésként érte, amikor

Burumbu ugyan haragudott a juhászra, amiért megakadályozta a reggeliben, de alapjában tetszett neki a fickó: „tüstént észrevette, hogy ezt a juhászt más bordában szőtték, mint a régieket és ennek az izmai acélosabbak a többinél. Az ám, szeretett kedves tányértalpú rokonság, másfajta juhász volt az, mert a magyarok közül való volt, akik akkor jöttek ide Ázsiából, ők fektették le a fűbe Zalán király fényes vitézeit, ők festették sárgára, véresre puzdrás vadászait.” Burumbu kerülgette a jövevényeket, akik megszállták a Kárpát-medencét. Egy nap Burumbu megküzdött egy vadásszal, aki nem más volt, mint Árpád fejedelem. A „medvék királya” és a „hősök fejedelme” közötti küzdelem nem tartott sokáig: Burumbu holtan rogyott a földre Árpád késszúrásától.
Tragikus történetet (mert hát Burumbu számára és medve leszármazottjainak az volt) még nem meséltek el vidámabban, és mesésebben nem harsogták még a magyarság dicshimnuszát. 

Burumbu leszármazottjai azonban magyarrá váltak.

Emellett, a kor szokásainak megfelelően, számos gyakorlati tudnivalóra intette a gyermekeket a mackók életén és kalandjain keresztül. Legyenek udvariasak. Köszönjenek szépen. Ne viseljenek „mackós” szokásokat egy magyar városban. Válasszanak magyar(os) nevet. Kerüljék el a rossz szándékú fickókat, mint Róka Miska. Vásároljanak okmánybélyeget a postán. És így tovább.

Sebők Zsigmond

De ki is volt Sebők Zsigmond, akinek a neve éppúgy méltó lenne arra, hogy a világ éppúgy ismerje, mint északi pályatársáét?

Sebők Zsigmond Párkánynánán született 1861. szeptember 22-én, a mai Szlovákia területén, Sternfeld Zsigmond néven. Apját korán elvesztette. Édesanyja a családi bolt jövedelméből tartotta el a családját. Esztergomi és budapesti középiskolai tanulmányokat követően a Műegyetemen tanult. Vonzódott a természettudományokhoz, ennek később íróként hasznát vette Mackó kalandjainak megírása során. Újságíróként helyezkedett el, am divatos polgári szakmának számított a korszakban. Cikkei a Pesti Hírlapban és a Szegedi Naplóban jelentek meg. Tagja lett a Pesti Hírlap szerkesztőségének. Az újságcikkek, karcolatok, tárcák mellett meséket, gyerekeknek szóló elbeszéléseket, gyermekkönyveket írt.

Szegeden ismerkedett meg a kor gyermekirodalmának meghatározó személyiségével, Pósa Lajossal, akinek a neve szintén alig ismert manapság. 1889-től Sebők munkatársa volt a Pósa Lajos által szerkesztett Az Én Újságom című lapnak, amely azt a küldetést vállalta, hogy igényes, szép magyar nyelven írt, és magyar gondolkodásmódot tükröző, minőségi olvasnivalóval lássa el a gyerekközönséget. Sebők emellett társszerkesztőként Benedek Elekkel gondozta 1904-től a Jó Pajtás című gyermeklapot.

Sebők ízlését és világlátását a konzervativizmus, pontosabban a konzervatív liberalizmus határozza meg. A Jókai Mór által képviselt reformkori és 48-as liberalizmus fölfogását, valamint Jókai és Mikszáth stílusát kívánta konzerválni. Ahhoz az Eötvös Károly, Rákosi Viktor és Benedek Elek által reprezentált irányzathoz tartozott, amelyet „népnemzeti” iskolának neveztek. A népiességből, romantikából, Jókai-, Mikszáth- és Arany-örökségből kikevert népnemzeti irányzat elutasította a modernitás túlzásait. Sebők vállaltan kerülte a gyermekkönyvekben a nyílt politizálást. Elfogadta a dualizmus kori magyarországi társadalmi és politikai rendszert. 

Sebők Zsigmondot korán elérte a sikert, a gyerekek rongyosra olvasták könyveit. Emellett számos rangos irodalmi társaság választotta tagnak: harmincéves, amikor a Petőfi Társaság tagja, majd harmincegy évesen tagja a Dugonics Társaságnak, negyvenévesen a Kisfaludy Társaságnak. 1916-ban halt meg.

Ott, a tűzharcban kibékül régi ellenségével, Róka Miskával – hiszen magyar emberek nem viszálykodhatnak akkor, amikor a haza veszélyben van. Ebből látható, hogy Sebők utolsó leheletével is tanítani akarta a gyermekeket.