Mr. Darcy liberális szavazó

2010. május 03. 17:37

Colin Firth és a Harry Pottert alakító Daniel Radcliffe a brit Liberális Demokratákat támogatja, Michael Caine viszont a konzervatívok pártját fogja.

2010. május 03. 17:37

A közvélemény-kutatások második-harmadik helyén szereplő pártot támogatja a színész Colin Firth, Richard Dawkins tudós, a topmodell Kate Moss, valamint az emberjogi és környezetvédelmi aktivistaként ismert Bianca Jagger is.

A konzervatívok mellé állt viszont az Oscar-díjas Michael Caine, illetve Gary Barlow, a Take That együttes egyik tagja. A Munkáspárt ez alkalommal nem tudott illusztris névsort felvonultatni, de annyi biztos, hogy sok korábbi támogatója hagyta el a pártot, és állt a liberálisok mellé.

Radcliffe a maga részéről úgy fogalmazott, hogy a brit politika egyik napról a másikra megváltozhat, és hárompártivá válhat, ha az általa választott párt jó eredményt ér el. Nick Clegg, a Liberális Demokraták vezére azt mondta: mindenki szívesen lát pártja oldalán, aki felismeri az esélyt Nagy-Britannia megváltoztatására.

A liberális párt királycsináló lehet a csütörtöki választások után, ha minden a terveik szerint alakul, még kormányra is kerülhet. Ez azonban koalíciós kormányzást feltételezne, amelynek nincs nagy hagyománya a szigetország politikájában. (MTI)

Összesen 2 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Arma Gedeon
2010. május 04. 12:32
A brit LMP. A hazai is ilyen típusú figurákkal reklámozta magát.
Locassen
2010. május 03. 19:36
hát igen, Potter már a muglikkal való túlzott barátkozásával is megmutatta, hogy a liberális multikulti szekértolója. Összenő, ami összetartozik.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!