Németországnak talán a világháború óta nem kellett olyan mély, összetett, egyszerre politikai, gazdasági és társadalmi krízissel megküzdenie, mint mostanában.
A politikai válság egyértelmű: ha csak az 1945 utáni német politikatörténetet nézzük, a rendszerkritikus erők ilyen mértékű megerősödésére nem volt példa. A hetvenes-nyolcvanas évek szélsőbalos terrorakciói, majd a Zöldek felemelkedése idején sem volt kérdéses, hogy a Kereszténydemokrata Unió (CDU), a Németországi Szociáldemokrata Párt (SPD) és mellettük a Szabad Demokrata Párt (FDP) hármasa megingathatatlan a centrumban. A két nagy néppárt mélyen és szélesen be volt ágyazódva a társadalomba, a háború utáni nyugatnémet közmegegyezést pedig az ország újraegyesülése előtt és után sem borította fel semmilyen társadalmi lázongás.
Az AfD mérsékelt és radikális szárnya közötti versengésnek nincs vége”
Gazdasági válságok Németországban is időről időre előfordultak, legutóbb az ezredfordulón lassult le és vált nehézkessé a gazdaság, amit a schröderi, majd merkeli reformok tudtak – többek között az olcsó orosz energiára építve – fellendíteni. De az Angela Merkel által elkezdett, majd Olaf Scholz szocdem–zöld–liberális kormánya által folytatott, ideológiai alapú, radikális gazdasági és energiapolitikai „forradalom” egyelőre nem új lendületet, hanem mély rendszerválságot hozott, különösen az iparban. Európa vezető gazdasági hatalmának alapjait a saját kormányzatai rendítették meg ideológiai hevülettől fűtve – hogy aztán most környezetszennyező szénbányák újranyitásával, jórészt atomerőművekből származó francia energiaimporttal és a tengerentúlról érkező folyékony gáz szintén súlyosan környezetterhelő importjával oldják meg az ipar működtetését. No meg, igen, szélkerekekkel és napelemekkel. És akkor a háztartások energiaigényéről nem beszéltünk.
A politikai és gazdasági válságból így született mostanra általános társadalmi krízis. Franciaországban, mondhatni, a rendszer, a hétköznapi ügymenet része a folyamatos tüntetés, olykor zavargás, s a magyaroknak sem kell bemutatni a kuruckodó ellenállás ethoszát, a német nemzetkaraktertől viszont meglehetősen idegen a fennálló renddel szembeni lázongás. Márpedig most ez történik: a bevándorlás miatt eddig otthon, négy fal között csendben morgó tömegek nyilvános megjelenésétől a megszorítások sújtotta gazdák tiltakozásán át a létfontosságú szektorok sztrájkjaiig egymást érik a mindennapi életet felborító események.