Magyarország új jelzőket kapott Brüsszelből – a franciákkal és a németekkel került egy kalapba

2024. április 26. 09:39

Az Euractiv szerint a gyenge és naiv országok vezetőivel tárgyal a kínai elnök, csakhogy ez Magyarország és Szerbia mellett Franciaországra és Németországra is igaz.

2024. április 26. 09:39

Nyitókép: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher

Kína a leggyengébb vagy legnaivabb EU-tagokon keresztül száll szembe az Európai Unióval, amelynek nincs közös álláspontja arról, mit kezdjen a keleti nagyhatalommal – állítja a brüsszeli Euractiv, amely arról készített összefoglalót, hogy Hszi Csin-ping elnök a világjárvány kirobbanása óta először utazik Európába, elsőként Magyarországra és Szerbiába.

A szerző tehát úgy véli, a gyenge és naiv országokat látogatja meg Kína első embere, ám később azt is megjegyzi – immár jelzők nélkül –, hogy Franciaországban Emmanuel Marcronnal tárgyal, nemrég pedig Olaf Scholz német kancellárt fogadta Pekingben.

A német kancellárt tehát nem hatotta meg, hogy baloldali, zöld külügyminisztere diktátornak nevezte Hszit, és a magyar állásponthoz hasonlóan a blokkosodás helyett a keleti nyitás mellett döntött, hogy jelezze, a nagy német vállalatok, különösen az autóiparban szívesen üzletelnének Pekinggel.

A cikk szerint egyébként Macron célja a találkozóval, hogy Európa igazi vezetője legyen, „egy olyan riválissal, mint Scholz, a léc nem túl magas". 

Ezt is ajánljuk a témában

***

A cikket Közép-Európa szakértője, médiafigyelője és piackutatója, a CEPER szemlézte a mandiner.hu számára.

 

Összesen 21 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
KBA98
2024. április 26. 17:10
Primitív seggfejek egymás között cserélgetik a hülyébbnél hülyébb szövegeiket. Újságírás, mint olyan már nem létezik. Ilyen szarok vannak, de már nem sokáig! Primitive assholes exchange their dumber and dumber texts among themselves. Journalism as such no longer exists. There's shit like that, but not for long!
2024. április 26. 15:52 Szerkesztve
A kínai sokkal bölcsebb a fellengzős EU burzsoáziához képest. Tudja, hogy sok kicsi sokra megy. (a túl gyorsan nagy meg hirtelen megy tönkre)
2024. április 26. 12:38 Szerkesztve
Mivel a világ már gyakorlatilag föl van osztva, a Demokráciaban meg ugye nem rohanhatjuk le a masik orszagot hogy újragyarmatosítjuk, hát mindenféle ideológiai aljasságot szórunk rá, amiket mondjuk minden további nélkül alkalmaznak ők is.... Mint ahogy kétszínűen az USA azért tánadja az európai országokat, mert orosz dúsított uránt használ, de bezzeg Amerika használhat.... Nem szól az egész másról, mint hogy a piacokat a legocsmányabb módokon leuralhassák. Az amerikaiak akár úgy, hogy csak ők vesznek orosz dúsított uránt, és az EU országai csak az amerikaiaktól vehetnek.... Mint ahogy most vannak beszarva Amerikaban, mert a tengeri hajózásban a hajóépítésben Kína 50%-al részesedik, teljes önellátásban. Vagyis senkitől nem függ. Az USA meg 1 %. És persze ez behozhatatlan, hát az USA antidemokratikus módon ideológiai meg piaci törvényi nyomásokkal akarja a saját hatalmát visszaállitani.
pipa89
2024. április 26. 12:28
Gazdaság ideológiai alapokon? Lila fingotok nincs arról, hogy milyen rövid idő alatt eljuthattok az üres polcokig! Járt valaki a '70- es évek szovjet boltjaiban? Az tudja, hogy egy típusú, címkéuetlen konzerven kívül mást nem kapott a boltban!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!