„A magyar olimpiai csapat nem kizárólag Milák Kristófból áll” – Gyulay Zsolt a Mandinernek

Nyitókép: MTI/Illyés Tibor
 

***

Korábban azt mondta, tíz magyar arannyal lenne elégedett Párizsban. Most, nagyjából három hónappal a start előtt is így gondolja?

Nem pontosan ezt mondtam, hanem azt, hogy legalább tíz olyan versenyszám van az olimpián, amelyikben potenciálisan nyerhetünk. Ezt most is tartom; nem kell hozzá szakembernek lenni, hogy lássuk, melyik világversenyen hogyan szerepeltek mostanában a sportolóink. 

Az olyan szokásos sikersportágainkra gondol, mint például a vízilabda, vívás, kajak-kenu?

A vívásra mindenképpen, annál is inkább, mert soha nem látott létszámú, nagyon jó formában lévő vívócsapattal érkezünk nyáron Franciaországba. Kajak-kenuban kicsit felemásabb a kép, e pillanatban úgy tűnik, főként a férfi kajak szakágban van esélyünk éremre, akár aranyra is, de én személyesen a nőkben is nagyon bízom; Kozák Danuta visszatért, Csipes Tamara remek formában van – biztatóak az előjelek. Természetesen számítunk az úszóinkra és a vízilabdacsapatainkra is, illetve ott vannak a sportlövőink, a cselgáncsozóink. És szerencsére mindig akad pluszban egy-egy meglepetés.

A tokiói olimpián a sportmászás, a szörf, a BMX freestyle és a gördeszka is bemutatkozott az ötkarikás játékokon, ehhez csatlakozik most a breaktánc, ami viszont Los Angelesben már biztosan nem lesz műsoron. Ezekkel hogy állunk?

Ezeknek az úgynevezett extrém sportoknak elképesztően nagy figyelmet szentel a Nemzetközi Olimpiai Bizottság. Ezért is óriási elismerés, hogy az új belépők kétfordulós Olimpiai Kvalifikációs Sorozatának (OQS) második állomása Shanghaj után Budapest lesz: 

Nyilván közöttük jellemzően még nincsenek magyarok, de ez az óriási, fesztiválhangulatú rendezvény, tele sztárokkal, sok hazai fiatalnak adhatja meg a kezdőlökést. Nem tehetünk úgy, mintha ezek a sportágak nem lennének, ahogyan már most foglalkoznunk kell a négy év múlva, 2028-ban Los Angelesben debütáló öt újjal is, amelyek a lacrosse, a krikett, a baseball és annak női változata a softball, a squash, valamint az amerikaifutball ütközésmentes verziója, a flag football.

Ön mint az ötkarikás játékokon nagy múlttal bíró kajak olimpiai bajnoka, mit szól mindehhez?

Lehet a múltba révedni meg fanyalogni, de tény, hogy az olimpiai mozgalomra bizonyos időközönként ráfér a megújulás. És mivel elég sokat vagyok nemzetközi környezetben – a Nemzetközi Olimpiai Bizottság közgyűléseire és egyéb rendezvényeire a világ minden részéről érkeznek a résztvevők –, talán kicsit másképpen látom ezt a dolgot: ha nálunk nem is annyira, de rengeteg másik országban elég népszerűek ezek a sportok. A gördeszka például, ami kifejezetten sikeresen mutatkozott be Tokióban, vagy, hogy egy téli olimpiához köthető új versenyszámot is említsünk, a Pekingben debütált big air, ami a síakrobatika nagyon látványos ága. De említhetném a krikettet is, ami India nemzeti sportja, a közvetítési jogok ottani eladásából a NOB rengeteg pluszbevételre tesz szert, amit további fejlesztésekre fordíthat.

Ha már a közvetítési jogok, az utóbbi évek felmérései szerint az olimpia nézői jellemzően a negyven pluszosokból kerülnek ki. Meg lehet ezt a tendenciát fordítani akkor, amikor a fiatalabb generációk amúgy is egyre kevesebbet tévéznek a hagyományos módon?

Szerintem igen, és éppen ez a fent említett változtatások egyik fő célja is. Az olimpiával kapcsolatban egyébként most nagyon hasonló a helyzet, mint ami a Forma–1-ben történt nem olyan régen. Mielőtt 2017-ben megvette volna a Liberty Media Group, az egész javarészt a negyvenes-ötvenes korosztálynak szólt, a korábbi nagyfőnök, Bernie Ecclestone is mindig azt mondta, azoknak szeretne jegyet árulni, akiknek Rolex van a csuklóján. És bár sokan nem hittek a közönség fiatalításának sikerében, azóta a versenysorozat minden szempontból megérkezett a XXI. századba. Nem utolsósorban a jól felépített médiakampánynak köszönhetően, aminek a része a Netflixen futó, Hajsza a túlélésért című széria is

És az olyanfajta megújulásokról mit gondol, mint az öttusáé, amelyből hosszas huzavona után kikerül a lovaglás Párizs után?

Nem örülök, de nem is kesergek rajta. A NOB határozatát, miszerint csak így maradhat hosszú távon életképes a sportág, csak így „eladható”, el kell fogadnunk. Ahogyan azt is, hogy mint a világon mindent, úgy ezeket a döntéseket is a pénz mozgatja.  

2022-ben, mondhatni, hullámzó időszakok után vette át a Magyar Olimpiai Bizottság elnöki posztját. Ott tart most a testület, ahol ön szerint tartania kell?

Valóban, akadtak hullámvölgyek az elmúlt évtizedben. De nem szeretnék hátrafelé mutogatni, a lényeg, hogy két éve elkezdtünk visszatérni a szerintem jó útra. Újra kibővítettük a közgyűlésünk létszámát, jelenleg 127 tagunk van, és mindenkinek, aki valamilyen módon a magyar sportban tevékenykedik – az edzőktől a versenyzőkön, a klubok és a megyei jogú városok képviselőin át a sportmédiában dolgozókig közel ötszázezer fő – van érvényes képviselete a közgyűlésünkben. Jó az együttműködésünk a sportállamtitkársággal is, a szakembereink véleménye, tapasztalata számít a különböző sportkoncepciók kidolgozásakor és végrehajtásában. Az elmúlt időszakban kifejezetten pozitív volt a házon belüli légkör, remélem, ez a párizsi csapatra is átragad.

Most, amikor beszélgetünk, éppen száz nappal vagyunk Párizs előtt, és százötven kvótánk van. Ezzel is elégedett?

Igen. És Los Angelesre megcélozzuk a kétszázat.

Nem hiú ábránd az ilyesmi Magyarország lélekszámához képest?

Egyáltalán nem. A nálunk jóval kisebb népességű Szlovéniának már most közel ennyi van; igaz, ők hagyományosan nagyon erősek a csapatsportágakban. És szerintem ezt a lécet mi is simán megugorjuk.

Vagyis nem volt felesleges 2010 óta ennyi pénzt „önteni” a sportba?

Hogy mi a sok pénz és mi nem, az relatív; kiemelt sportágfejlesztésre kiadni tizen-egynéhány milliárd forintot, egy ország költségvetésében nem olyan óriási tétel. Az eredmény pedig magáért beszél: az, hogy mindkét vízilabda- és kézilabdacsapatunk kvótát szerzett, ennek, illetve a tao programnak köszönhető. Ahogyan az is, hogy a női kosarasaink hajszálnyira voltak Párizstól; szerintem ez is hatalmas siker. A különböző válogatottakba egyre nagyobb számban érnek oda a taogeneráció tagjai. Arról nem is beszélve, hogy ha sportról beszélünk, nemcsak az élsportról beszélünk, hanem a következő nemzedékek testi-lelki egészségéről is. 

Nem kell mindenkinek az olimpiára gyúrni, nem is lenne életszerű, de akik az iskolai mellett ebben a közegben: edzőtermekben, uszodákban, atlétikai pályákon, csarnokokban stb. is tudnak szocializálódni, nagy valószínűséggel rátermettebbek, kitartóbbak, életrevalóbbak, fegyelmezettebbek, kötelességtudóbbak lesznek a későbbi civil létükben is.

Az élsport annál inkább nem való mindenkinek, hogy fejben is bírni kell a nyomást és a kritikát. Ön szerint nehezebb dolguk van e tekintetben a mostaniaknak, mint önöknek volt annak idején?

Élsportolónak vagy bajnoknak lenni mindig nehéz. És mindig óriási teljesítmény; véletlenül még soha senki nem nyert olimpiát. De az biztos, hogy a közösségi média generálta őrület általában nem tesz jót. Viszont az sincs megtiltva, hogy az ember ebből, legalább a felkészülés finisében vagy a fontos versenyek idején, kizárja magát. Aki erre képes: orkánban és jégviharban is csak a célra fókuszálni, abból lesz klasszis sportoló. És ha már összehasonlítás, lehet, hogy a mostaniaknak e tekintetben – teljesen kizárni maguk körül a külvilágot – nehezebb a dolga, régen viszont sokkal mostohábbak voltak a körülmények. Nemcsak az infrastruktúrára gondolok, hanem az anyagiakra is; annak idején, 1996-ban nekem azért kellett abbahagyni a versenyzést, és elmenni dolgozni, mert nem tudtam megélni belőle, pláne nem a családomat eltartani. Ma sokkal szélesebb a támogatási rendszer, több az ösztöndíj, nagyobbak a jutalmak. Ami persze nem minden esetben jó, hiszen nem egy megélhetési sportolót láttunk már, akit csak ez tart bent ebben a világban.

A sporttól azonban ön sem szakadt el soha, előbb egy sportszergyártó cégnél dolgozott különböző területeken, vezetett futballklubot, 2010 óta pedig a Hungaroring vezérigazgatója a társadalmi munkában végzett MOB-elnökség mellett. Bár ezen a nyáron Párizs mindent visz, mi a helyzet Mogyoródon?

A fejlesztés második üteme zajlik jelenleg. Az elsőben megújulnak a közművek, és épül egy új, az F1 színvonalához méltó főbejárat és műveleti operatív központ, a második elején, az idei futamra szerkezetkész lesz két alagút a célegyenes alatt, és befejeződik a depó kiszélesítése. A Magyar Nagydíj után egy héttel pedig elkezdődik a főépület és a főlelátó lebontása, ami a jövő évi futam előtt nagyjából visszaépül majd. Itt tartunk: pályahasznosítás nincs, csak építkezés, de az őrült tempóban.

Eléggé tempósnak tűnik az élete is. Marad azért némi szabadideje?

Kevés.

És azt mivel tölti?

A csütörtöki Honvéd-foci az szent. Nyilván nem rendes futballra kell gondolni, 

Ugyanaz a társaság évtizedek óta, csak most Csipes Ferit elvesztettük, mert állandóan edzést tart. Emellett mountain bike-ozok, és van három négy év alatti unokánk is – egyszerre csak kettőt vállalok, de így is alaposan megizzasztanak.

Visszakanyarodva az elején említett potenciálisan tíz párizsi aranyhoz, azt mondta, az úszóinkra is számít, egész pontosan Milák Kristófra?

Ebben sem szeretnék jóslásokba bocsátkozni. Biztos vagyok benne, hogy ő belülről pontosan tudja, hogyan áll most, és mire képes. Én is tudtam annak idején, hogy megnyerem az olimpiát, pedig előzetesen nem sokan fogadtak volna rám. Mi a MOB-ban csak annyit tudunk tenni, hogy újra és újra felajánljuk a segítségünket Kristófnak. Nyáron személyesen küldtem neki én is üzenetet, szóljon, ha bármiben támogathatjuk.

Választ kapott?

Nem. De nem is ez a lényeg. Eleve nagyon károsnak tartom azt a sok cikket és nyilvános üzengetést, ami vele és a „különc” viselkedésével foglalkozik. Egyrészt, mert szerintem neki sem tesz ez jót, másrészt mert a többi sportolónak sem; a magyar olimpiai csapat nem kizárólag Milák Kristófból áll, a többiek is egytől egyig megérdemlik a reflektorfényt. Egyébként meg, tökéletesen mindegy, mi mit gondolunk erről a zseniális fiúról; Párizsban, az uszodában úgyis kiderül majd minden.