Szex felsőfokon – amire csak a diáklányok képesek

2012. február 24. 10:28

Szex pénzért mindig volt, van és lesz is, amíg férfiak élnek ezen a bolygón – és ezért, természetesen, csak ők a felelősek.

2012. február 24. 10:28
Varga Julis
KultúrPart

„A cselekmény nem a legbonyolultabb: adottak a pénzért szexelő, hamvas lánykák, akiket az élet ilyen-olyan módon pénzszűkébe sodort, ám ők nem hajlandóak szegényen élni. Ha szét kell tenni a lábukat, hogy előrébb jussanak a ranglétrán, megteszik, sőt, állításuk szerint még élvezik is. Annyi lóvét gombolnak le a saját elfojtott perverzióik között vergődő, színes-szagos-gazdag férfiakról, amennyit csak akarnak, de ha tűrni kell, hát tűrnek összeszorított foggal. Mindent a pénzért. 


A sztorit neszelő, kíváncsi és önmagát pártatlannak beállító újságíróhölgy pedig fokról fokra csúszik bele a lányok vad és ösztönök uralta világába, hogy a cikk megírása kapcsán kimondhassa: a társadalom felelős azért, hogy ilyenek megtörténhetnek. Viszont őt épp ez a rádöbbenés emeli ki a társadalmi rétegéből, mert egy pillanatra úgy tűnik, nem akar belenyugodni ebbe a helyzetbe – ám a kezdeti és rövid feminista lelkesedés úgy illan el belőle, ahogy érkezett.

A film realistán mutatja be a legkülönfélébb szexuális aktusokat, kellemestől a fájdalmason át a megalázóig, ám ezekkel a képekkel mindig távolságot tart. A lányok és Anne viszont mindig uralják a csak róluk szóló képsorokat, a sok közeli felvétel pedig egyenesen belerántja a nézőt a levesfőzésbe, a vodkázásba és a rutinszerű önkielégítésbe.

A kicsit megereszkedett Juliette Binoche szépen és méltósággal alakítja az életet gyakorlatilag kívülről szemlélő családanyát. A két fiatal lány, Anais Demoustier és Joanna Kulig pedig épp ilyen ügyesen győznek meg minket arról, hogy csak a körülmények áldozatai, és amennyire tűnnek számító kurvának, annyira hitelesek naiv és visszafogott diáklányokként is. Alapvetően a filmmel nem lenne semmi baj, ha nem lennének benne túl hosszúra nyújtott üresjáratok és hangulatképek, amiktől csak unalmasabbá válik, súlyosabbá nem. A kérdés maga az: hogy ki a felelős az ilyenfajta lukakba tömött pénzért. Egyértelmű válasz viszont nem érkezik.”
az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 11 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
várúr
2012. március 01. 23:47
Kedves nagyságos asszonyom, én is örülök, hogy fiam született. Hasonló okokból. Iszonyú lenne egy lány akár méltatlan fickóval találkozásaihoz is asszisztálni.
Soma
2012. március 01. 23:42
"de ha tűrni kell, hát tűrnek összeszorított foggal. Mindent a pénzért. " ------- Aha! Nekem az egyik ismerősöm 26 évesen szobalány egy hajón. Ott bizony tűrni kell és naponta 16 órát dolgozni. /A bérezés az EU minimálbér , ami négyszerese-ötszöröse a hazainak/. A lábát viszont sohasem volna hajlandó széttenni! Aki szétteszi, csináljanak vele, amit akarnak! Kit érdekel!
koronaszepe
2012. március 01. 16:47
" Aki szétteszi, csináljanak vele, amit akarnak!" Te mit szoktál vele csinálni ? Te, kis huncut ...
koronaszepe
2012. március 01. 16:44
Miért ?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!