Nyílt levél Alföldi Róbertnek Marosvásárhelyről

2012. december 10. 17:05

Itt nagyon sokan várják a folytatást, ENNEK folytatását.

2012. december 10. 17:05
Gáspárik Attila
hvg.hu

„Szóval, mondom, kibic vagyok. Vagyis az az alak, aki nem kap lapot, mert nem az ő kártyapartijáról van szó, de valahogy mégis ott van és figyel, átél, remél, örül, vagy búsul. Kibicként mondom, nem jól van az, ami a budapesti Nemzeti Színház körül van (készülőben). Nem vonom kétségbe a többi pályázó szakmai felkészültségét, de minden körülmény a színház körül arra utal, hogy politikai döntés készül. Tudom, hogy nem kergetett régen téged senki a zongora körül, hogy márpedig Robi, neked igazgatónak kell lenned, ha nagy leszel. Tetted a dolgod, mint színész, rendező, tévés, és egyszer csak nyakadba szakadt az a dolog, amit Nemzeti Színháznak hívunk, aminek tartalmát nap mint nap keressük. Azt a tartalmat, ami a veretes szavak mögött van. Itt és most. Ahogy én látom -távolról néha világosabban lát az ember- te megtaláltad a receptet. Minőségi színház, magas nézettséggel, nemzetközi kitekintéssel, új kérdésekkel, friss válaszokkal. Olyan színházat csinálsz ahol mi, -határon túliként címkézett művészek- otthon érezzük magunkat. Mikor ott játszunk, vagy éppen előadást nézünk: nem érezzük a különbséget, a megkülönböztetést, a vidéki rokon státusunkat, a szegényszagot. Jó nálatok magyar színésznek lenni, éppen olyan jó, mint amikor Párizsban, Varsóban, Londonban játszunk, román útlevéllel ugyan, de a magyar kultúrát képviselve. Önzőnek tűnhet, hogy ennyit beszélek magunkról, de hidd el, itt nagyon sokan várják a folytatást, ENNEK folytatását.

Vannak, akik egy politikai változástól –hírtelen- tehetségesekké lesznek… Nos kedves Barátom, szorítok neked, de ha a Nagy Rendező most nem téged akar akkor annak örülök, hogy színészként, rendezőként nagyobb energiával dolgozhatsz. És mindig lesz hely »ahol felolvashatol«, ha nem is a Duna-parton, de itt a Maros-parton. Üdvözlünk és várunk (egy nyugodtabb időre)!

dr. Gáspárik Attila a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház vezérigazgatója, egyetemi tanár, Románia

Marosvásárhely, december 7.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 38 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
sufnik
2012. december 11. 08:48
Sajnos a külhoni magyarok között is vannak nem kóser egyének! Kár, nagy kár! Marosvásárhelyen is megteremnek a buzi libsik!
Greffiti
2012. december 10. 20:39
Úgy látom Marosvásárhelyen is van szemét. Nem csodálom, hogy az rmdsz nyer.
leech
2012. december 10. 20:01
Miért kellett ehhez nyílt levél ? Csak egyszerűen jól be kellett volna Gaspariknak a nyelvét dugnia Roberta bulájába /ami lehet,hogy meg is történt / és kész. Kiváncsi lennék azokra a pénzmozgásokra , ami most ott a nemzeti kuplerájban történik . Hová sülyesztették ezt a szegény országot, hogy egy ilyen Seg Ben Kurt hulladékot nem tud , kisöpreni a Nemzet Szinházából ! ?
birkakaka
2012. december 10. 19:58
VIGYÉTEK! Mellé grátiszként drogos Bucit.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!