Szeretem mindig azt hinni, hogy nekem van igazam

2012. március 26. 11:57

Árpa Attila
Napi Ász
Beadtunk egy pályázatot a filmalaphoz, és várjuk a döntést. Megérzésem szerint ez már csak jövőre forog majd az Argo második része. Interjú.

Szüleiddel milyen gyakran találkozol?

Naponta. Apámmal együtt dolgozunk, van egy gyártó cégünk, és német filmeket gyártunk, mint magyar producerek. Anyukám pedig a lányom kedvence. Közel lakunk egymáshoz, mindannyian felköltöztünk a hegyre. (...)

Édesapáddal könnyen dolgozol együtt?

Meglepően jól kijövünk. Amióta együtt dolgozunk, nagyon kevés súrlódás volt közöttünk, és az is csak szakmai kérdésekben. Pedig egy filmgyártásnál mindig vannak problémák.

Vakon bízol benne?

Nagyon sok területen bízom benne, de vakon senkiben. Mindenkinek megvannak a saját hülyeségei, ami miatt egy adott pillanatban rosszul dönt valamiről. Nekem is. De azért én felelek. (...)

Mi lesz az Argo második részével?

Tavaly nekiálltunk, és kiderült, hogy a jelenlegi gazdasági helyzetben nem lehet annyi pénzt összeszedni csak szponzoroktól, hogy elkészüljön a film. Úgyhogy beadtunk egy pályázatot a filmalaphoz, és várjuk a döntést. Megérzésem szerint ez már csak jövőre forog majd.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 3 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés