Cameron negyedik Avatart akar

2012. május 7. 10:50
James Cameron a New York Times-nak adott interjújában elmondta: nem igazán foglalkoztatja, hogy az Avataron kívül más filmekkel törődjön. Megcsinálja a második és harmadik részt, sőt, talán a negyedikbe is belevág.

James Cameron a New York Times-nak elmondta, hogy az elmúlt 16 év alatt nyolcszor merült le a mélységbe és ez idő alatt csupán két filmet készített. Tavaly a produkciós cégének fejlesztői osztályát úgy ahogy van megszüntette és nem igazán foglalkoztatja, hogy az Avataron kívül más filmekkel törődjön – mondta az interjúban. Megcsinálja a második és harmadik részt, sőt, talán a negyedikbe is belevág.

A rendező még producerként sem fogja kivenni a részét más alkotásokból, az Avataron kívül más filmek forgatókönyvei sem érdeklik. Producerként Az őrület hegyei, a Kleopátra 3D, a Cirque du Soleil 3D és A fantasztikus utazás-remake filmeket felügyelte volna. James Cameron úgy gondolja, hogy az Avatarral mindent el tud mondani, amit el akar és fel tudja hívni az emberek figyelmét a környezet védelemre, ráadásul mindezt szórakoztató módon.

Dokumentumfilmeket továbbra is készíteni fog: a Mariana-árokba való lemerülését bemutató dokumentumfilm jövő év elején kerül a mozikba. A Battle Angellel kapcsolatosan a rendező legutóbb azt nyilatkozta, hogy nem mondott le még róla, de az Avatarral több emberhez tud szólni.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés


Ajánljuk még a témában