Hetilap

Jön a harmadik világháború?

Eszkaláció a Közel-Keleten
VI. évfolyam 16. szám

Megújult a Médiatanács film- és médiatámogatási rendszere

2012. május 10. 10:41

Megújította film- és médiatámogatási rendszerét a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa, a program a Magyar Média Mecenatúra nevet kapta - közölte szerdán az MTI-vel Kollarik Tamás, a Médiatanács tagja.

2012. május 10. 10:41

Kollarik Tamás tájékoztatása szerint a támogatási rendszer két nagyobb egységből áll, egyrészt a médiaszolgáltatók rezsiköltségeit és a műsorgyártást támogató pályázatokból, másrészt a filmkészítés támogatásából, ahol ismeretterjesztő-, dokumentum-, animációs filmek, tévéjátékok és forgatókönyvek készítésére lehet pályázni. A most kiírt ismeretterjesztő filmes pályázatokat a Kossuth-díjas rendezőről, Kollányi Ágostonról, a dokumentumfilmeseket a Balázs Béla-díjas rendező Ember Juditról, az animációs filmeseket pedig a szintén Balázs Béla-díjas rajzfilmrendező Macskássy Gyuláról nevezték el, így tisztelegve híres magyar alkotók munkássága előtt- tette hozzá a Médiatanács tagja. 

 
Kollarik Tamás az MTI-nek azt mondta, a korábbiakhoz képest jelentősen, a tavalyi 446 millióról 645 millióra emelkedik a filmek készítésére fordítható keretösszeg, és egy helyett három alkalommal is beadhatnak pályázatot a filmkészítők. Mint mondta, a bíráló bizottság tagjainak tapasztalatait, a pályázók és a filmszakmai szervezetek észrevételeit, javaslatait figyelembe véve egyszerűbbé és tervezhetőbbé válik a pályázati folyamat. A határon túli pályázók érdekében most először nyílik lehetőség a pályázat elektronikus beadására. „Olyan pályázati rendszert kell felépíteni, amelyben biztosítva van a közpénzek felelős felhasználása, és a folyamat minden elemében transzparens. Meggyőződésem, hogy az alkotói szabadságot semmi nem korlátozhatja, de célunk a pályázók adminisztratív terheinek könnyítése is, ne a papírmunka vegye el az erőt az alkotói energiától. Célunk, hogy 2013 elejétől rendszerünk alkalmas legyen az online pályáztatásra, fontos szempont, hogy ne kelljen kivágatni a fél Bakonyt egy-egy pályázati körben” - tette hozzá Kollarik Tamás. 
 
Vitézy László filmrendező, a pályázatokat elbíráló szakmai bizottság elnöke az új pályázati rendszerrel kapcsolatban elmondta, hogy a szakmai szempontok erősebb jelenléte érdekében a pályázati eljárás részeként konzultációt biztosítanak a filmeseknek. A pályázatok célja, hogy olyan értékes és magas színvonalú közszolgálati célú műsorszámok készüljenek, amelyek a nézők minél szélesebb köréhez juthatnak el, és amelyeket a pályázati felhívás szerinti médiaszolgáltatók lehető legszélesebb körében mutathatnak be - mondta a szakember, aki hozzátette, a pályázatok megújítása, fejlesztése érdekében a szakmai egyeztetések tovább folytatódnak. A pályázati kiírások részleteiről a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap Támogatási Terület honlapján tájékozódhatnak az érdeklődők.
Mandiner éves előfizetés féléves áron!

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!