Az állami elnyomás áll a Berlinale középpontjában

2019. január 29. 19:46

„Néha a művészetnek politikusnak is kell lennie” – mondja a fesztiváligazgató.

2019. január 29. 19:46

A hatalommal való visszaélés, az állami elnyomás és az ezekkel szembenállók harca áll az idei Berlinale középpontjában. Az egy hét múlva kezdődő filmfesztivál műsorát kedden ismertették Berlinben.

Néha a művészetnek politikusnak is kell lennie” – hangoztatta Dieter Kosslick fesztiváligazgató, aki idén utolsó alkalommal vezeti a berlini filmszemlét.

Juliette Binoche lesz a zsűrielnök

Első alkalommal szerepel a Berlinalén Fatih Akin és Agnieszka Holland. A lengyel rendezőnő Mr. Jones című filmjével vesz részt a versenyben, amely Kosslick szerint „egy meglehetősen kemény” film a Sztálin-korszak idején a Szovjetunióban dolgozó walesi újságíróról, Gareth Jonesról. Jones jelentései tárták fel az 1930-as évekbeli ukrajnai éhínség szörnyűségeit annak ellenére, hogy a kormány és a rivális riporterek megpróbálták őt elhallgattatni.

Fatih Akin a Der Goldene Handschuh (Az arany kesztyű) című, német-francia együttműködésben készült thrillerrel versenyez. A legjobb filmnek járó Arany Medve-díjra esélyesként tartják számon még mások mellett az osztrák Marie Kreutzer rendezte Der Boden unter den Füßen (A talaj a lábam alatt) című filmet, a Francois Ozon rendezésében készült Grace a Dieu (Isten kegyelméből) című francia drámát és az Angela Schanelec rendezte Ich war zuhause, aber (Otthon voltam, de) című német-szerb koprodukciót is.

A nemzetközi zsűri elnöke Juliette Binoche francia színésznő, további tagjai Sebastian Lelio chilei rendező, Sandra Hüller német színésznő, Justin Chang amerikai filmkritikus, Rajendra Roy amerikai filmkurátor és Trudie Styler brit színész.

A február 7. és 17. között zajló filmfesztiválon 14 szekcióban 400 filmet fognak bemutatni. A versenyprogramból a zsűrinek 17 alkotás közül kell kiválasztania a legjobbat a világ legnagyobb filmes közönségfesztiválján.

A zene is nagy szerepet játszik az idei Berlinalén, egyrészt mivel „bejelentkezett” a Toten Hosen nevű német zenekar, másrészt, mert egy olyan indiai világpremiernek is tanúja lehet a közönség, amely szervesen kapcsolódik a bollywoodi filmekhez, és amelyben központi szerepet kap az indiai rapzene.

Egyre több női rendező

A nők egyre nagyobb teret nyernek a rendezők között, a tavalyi négy után idén heten vannak a versenyzők között. Jellemző a mezőnyre a hollywoodi filmgyártás jelenlétének hiánya is, amerikai produkciót csak versenyen kívül mutatnak be. Köztük van a leginkább A nagy dobás című munkájáról ismert Adam McKay új alkotása, az Alelnök. A politikai szatíra Dick Cheneyről szól, az egykori amerikai alelnököt az Oscar-díjas Christian Bale alakítja, aki A nagy dobásban is szerepelt.

Magyarországról ezúttal a rövidfilmes szekcióba hívtak meg műveket, Buda Flóra Anna Entropia és Tóth Luca Lidérc úr című alkotását. Vetítik Mészáros Márta Örökbefogadás című filmjének 4K-felbontású, digitálisan felújított változatát is a Berlinale Klasszikusok nevű szekcióban, és műsorra tűzik Tarr Béla Sátántangó című, 1994-ben készült világhírű alkotásának felújított változatát is.

Kosslick elmondása szerint a vörös szőnyegre várnak több világsztárt: Christian Bale, Catherine Deneuve, Diane Krüger, Martin Freeman, Zoe Kazan, Peter Sarsgaard, Andrea Riseborough, Stellan Skarsgard, Tilda Swinton, Moritz Bleibtreu, Sophie Rois, Henry Hübchen és Adele Neuhauser is részt vesz az eseménysorozaton.

A Berlinale a cannes-i és a velencei mellett a legjelentősebb az A-kategóriás filmfesztiválok sorában. Tavaly csaknem 500 ezer látogatója volt, éves költségvetése nagyjából 25 millió euró (8 milliárd forint). A szemle a magyar filmművészet számára is fontos bemutatkozási fórum, fődíját, az Arany Medvét 2017-ben Enyedi Ildikó nyerte el Testről és lélekről című alkotásával.

A Berlinale idén is tizenegy napos, február 17-én ér véget. Ez az utolsó, amelyet a 70 éves Dieter Kosslick irányít, a 2001 óta hivatalban lévő német fesztiváligazgatótól egy olasz-holland duó, Carlo Chatrian és Mariette Rissenbeek veszi át a stafétabotot.

(MTI)

Összesen 5 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
zakar zoltán béla
2019. január 30. 08:40
xcdvbfj
Apáczai
2019. január 30. 06:32
Keserű öregkor. Az öregkori szegénység Németországban egy erkölcsi csőddeklaráció! Mindennapos, szomorú jelenség Németország városaiból: A nyugdíjas átkutat egy szemétkosarat, visszaváltható palackok vagy valami ehető élelem után kutat. Forrás: Deutschland Kurier https://www.deutschland-kurier.org/die-bittere-altersarmut-in-deutschland-ist-eine-moralische-bankrott-erklaerung/
fakutya Bobber
2019. január 29. 22:15
Dieter Kosslick https://www.moz.de/fileadmin/_processed_/c/2/csm_1030572562_3152ebdf03.jpg Sehol egy fehérember?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!