Cirko–Gejzír: Minket miért nem támogat a főváros?

2013. szeptember 28. 21:50

Súlyosbodhatnak a nem önkormányzati fenntartású budapesti művészmozik anyagi nehézségei, mivel csütörtöki döntése szerint a Fővárosi Önkormányzat csak a saját tulajdonában álló artmoziknak juttat idén működési támogatást. A Cirko–Gejzír közleményben tudatta: reméli, hogy az Emmi és a főváros a nem önkormányzati fenntartású artmozikat is támogatni fogja.

2013. szeptember 28. 21:50

A Cirko–Gejzír mozi örömmel értesült róla, hogy a Fővárosi Önkormányzat 50 millió forintos támogatást szavazott meg a saját tulajdonában álló Budapest Film Zrt. által üzemeltetett Művész, Puskin és Toldi artmoziknak, amelyet működési költségekre fordíthatnak – közölte az MTI-vel pénteken a Balassi utcai filmszínház. Mint emlékeztettek, működési támogatáshoz semmilyen központi forrásból nem tudnak hozzájutni ezek az intézmények, az önkormányzatok azonban a korábbi években kiálltak a művészmozik mellett.

Budapesten már csak három olyan artmozi – a Cirko–Gejzír, a Tabán és Vörösmarty – működik, amelyek bár nem önkormányzati, hanem alapítványi, illetve magántulajdonban vannak, szintén támogatásra szorulnának, csakúgy, mint a vidéken működő független mozik. A Cirko-Gejzír kommünikéje rámutat: civil státusukból adódóan ezek az artmozik a rezsi mellett bérleti díj fizetésére is kényszerülnek, ami a Budapest Film Zrt. mozijaival kapcsolatban nem merül fel, hiszen azokat a Fővárosi Önkormányzat díjtalanul bocsátja rendelkezésre.

Ismét reményünket fejezzük ki, hogy az Emmi kulturális államtitkársága, a Nemzeti Kulturális Alap vagy a Magyar Nemzeti Filmalap valamilyen forrásából az artmozik összessége – a vidéki intézményeket is beleértve – rendszeres és kiszámítható működési támogatáshoz juthat, és tovább folytathatja munkáját a színvonalas európai és hazai filmek terjesztésével” – áll a közleményben.

A dokumentum emlékeztet: idén és az előző két évben volt már országos hatókörű, az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) által kiírt pályázat, de az kifejezetten csak az önkormányzati kötődésű mozik digitális technológiára történő átállását segítette, így a működési gondok továbbra is sújtják az artmozikat.

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!