Bruce Willis

2012. június 23. 10:58
Forgatás miatt egész hétvégén forgalomkorlátozások lesznek Józsefváros és Ferencváros egyes szakaszain, emiatt pedig néhány BKV-járat módosított útvonalon közlekedik.
2012. június 20. 11:05
A magyar filmipar megújításáért felelős kormánybiztos azt tekintené sikernek ebben a pozíciójában, ha olyan rendszert tudna létrehozni, „amely magától működik, anélkül hogy a kormány beleszólna” és olyan terméket tudna előállítani, amit legalább a magyar közönség élvez. Andy Vajna kedd este a brüsszeli Balassi Intézetben, a Magyar Hullám társaság által szervezett pódiumbeszélgetésen kiemelte: a magyar filmek külföldi forgalmazásának elősegítését is szem előtt tartják.
2012. június 14. 16:25
A minap még véres fejjel járkált Bruce Willis a pesti utcákon, csütörtök délután viszont a színész dublőrét, a Magyar Honvédség város felett cirkáló helikopterét, egy harckocsit és az unatkozó stábot sikerült lencsevégre kapni a Batthyány-örökmécsesnél.
2012. június 14. 12:37
A Honvédelmi Minisztérium tájékoztatása szerint: filmforgatás miatt pénteken ismét egy MI-24-es harci helikopter repül majd Budapest felett.
2012. június 12. 11:29
A Színház- és Filmművészeti Egyetem tavaly végzett rendező osztályának tagjai a filmfinanszírozási rendszer bedőlésekor elhatározták, hogy filmet forgatnak Ebben a városban munkacímmel a városról, ahol élnek és annak lakóiról. Dafke nem mondanak le a filmkészítésről: Budapest című szkeccsfilmjükkel az egész szakmának üzennek. Hercsel Adél írása.
2012. június 5. 10:17
Szerda délelőtt a Die Hard – Drágább, mint az életed című szuperprodukció forgatása a Magyar Honvédség egyik katonai helikopterének közreműködésével zajlik majd.
2012. június 5. 09:07
Wes Anderson groteszk humora és szögletes karakterei engem kicsit Tímár Péterére emlékeztetnek, míg dús, mozgalmas képi világa talán Gondryt idézi.
2012. május 18. 11:19
Péntektől jövő hétfőig újabb forgalomkorlátozásra kell számítani a Die Hard ötödik része, A Good Day to Die Hard forgatása miatt a fővárosban.
2012. május 16. 10:43
A szerdán kezdődő 65. cannes-i filmfesztivál minden idők egyik legnyitottabb versenyének ígérkezik. Bemutatják Jack Kerouac Úton című regényének filmes adaptációját, valamint David Cronenberg Cosmopolis című thrillerét és Wes Anderson Holdfény királyság című komédiáját is. Visszatér az osztrák Michael Haneke, Sean Penn pedig nagyszabású estélyt rendez a 2010 januárjában földrengés sújtotta Haiti megsegítésére.
2012. május 7. 10:22
Árpa Attila is szerepet kapott a Die Hard 5-ben: egy bérgyilkost játszik, aki pénzért bármilyen bűncselekményre hajlandó. Első forgatási napján állítólag egy gépfegyverrel kellett halomra lőnie számos ártatlan civilt alakító statisztát.
2012. május 6. 16:30
Így forgatják a Die Hard ötödik részét a budapesti utcákon. A Fókusz riportja.
2012. május 4. 09:26
Robbantások, lövések, egysorosok pufogtatása: itt az Expendables 2 első komoly trailere, melyben jön Chuck Norris és visszatér Arnold Schwarzenegger. A filmben olyan jelenet is lesz, ahol Arnie, Bruce és Sly együtt lövöldöznek.
2012. május 3. 15:16
Feleségével, Emma Heming Willis-szel és újszülött gyermekével csütörtökön Budapestre érkezett Bruce Willis amerikai filmszínész az A Good Day to Die Hard című szuperprodukció forgatására. A saga ötödik darabja, amelynek munkálatai már több mint egy hete folynak Budapest belvárosában, 86 napig forog Magyarországon több helyszínen.
2012. május 3. 09:41
Budapest belvárosának jelentős részét lezárják a Die Hard ötödik részének forgatása miatt csütörtök 20 órától péntek reggel 6 óráig. A forgatási területre csak az ott lakókat engedik be, de őket is csak kísérettel.
2012. április 24. 12:47
A G.I. Joe második felvonását Jon M. Chu rendezi, Channing Tatumot pedig visszahívták egy pár perces szereplésre. A központi karakter az alaposan kigyúrt Dwayne Johnson lett, aki mellett Ray Park, Adrianne Palicki, Bruce Willis és Elodie Yung apríthatja a Kobrákat.
2012. április 22. 20:08
A BKK közölte: filmforgatás miatt hétfőtől kezdődően, május 14-ig több alkalommal is forgalomkorlátozásra, utcalezárásokra kell számítani a főváros több pontján.
2012. április 5. 14:15
Sebastian Koch (A mások élete és a Fekete Könyv) és Yulia Snigir orosz színésznő lesznek a főhős ellenségei az ötödik Drágán add az életed-filmben.
2012. április 4. 13:46
Wes Anderson visszatér, méghozzá pazar szereposztással. A Moonrise Kingdom május 31-én érkezik a magyar mozikba.

összesen: 20 db | 18 db/oldal

első vissza 1 2 következő utolsó