Észak-koreai filmjelenetet forgatnak Békásmegyeren

2014. november 29. 13:35

Szombaton arra ébredtek a békásmegyereiek, hogy észak-koreai zászlók feszítettek a villanyoszlopokon. Mint azt a 444 megírta, filmet forgatnak a III. kerület főként lakótelepek borította északi részén.

2014. november 29. 13:35

Rejtély, mi történik Békásmegyeren épp — kommentálta a 444 azt az olvasói fotót, melyen egy békásmegyeri lakótelep látható, ahol észak-koreai zászlók díszítik a villanypóznákat, és egy propagandaplakátot is installálnak éppen az út mellé. A lap megtudta, filmet forgatnak a Táncsics Mihály utcában, méghozzá egy phenjani jelenetet.

A Mandiner egy olvasója, Vizy Márton képeket is küldött a helyszínről (köszönjük!). Elmondása szerint valószínűleg Ridley Scott forgathat a békásmegyeri lakótelepen, ugyanis a Művészetek Palotájánál is forgatott a stáb a héten, és ott is koreai feliratokat láttak. Az Index egy augusztusi cikkében azt írta, Ridley Scott novembertől a The Martian című könyvet feldolgozó, Matt Damon főszereplésével játszódó sci-fijét tervezi a magyar fővárosban forgatni. A film többi részét Jordániában egy sivatagban forgatják, a rendező szerint az hasonlít a leginkább egy Mars-béli tájra.

Összesen 126 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Mich
2014. november 29. 17:10
Na az MSZP öröksége...
Ouroboros
2014. november 29. 15:30
Háháháháhá. Adekvát.
peninsulavaldes
2014. november 29. 14:47
nem lep meg, Békásmegyeren egyszer voltam, de akkor is esett az eső.
lavor
2014. november 29. 14:38
A lényeg, hogy Ridley Scott ismét scifi-t forgat.:P
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!