Díjat kapott Bucsi Réka animációs filmje a Berlinalén

2018. február 26. 09:16

A magyar művészt váratlanul érte a siker.

2018. február 26. 09:16

„Nagyon jól érzem magam, teljesen fel vagyok töltődve! Még soha nem kaptam ekkora elismerést a munkámért” – mondta az MTI-nek vasárnap Bucsi Réka, akinek Solar Walk című animációs rövidfilmjét a Berlinalén az Audi Short Film Awarddal díjazták.

Váratlanul érte a siker, hiszen korábban már két Berlinalén is szerepelt alkotásaival, és akkor nem kapott díjat. „Őszintén azt gondoltam, hogy most sem fogok. Nagyszerű pillanat volt, amikor kimondták a nevemet. Olyan volt, mint egy álom, minden nagyon gyorsan történt. Miután átvettem a díjat, sajtókonferenciára hívtak, nagyon sok ember vett körül, nem volt egy percem leülni és reflektálni arra, hogy mi is történt” – idézte fel a szombat este megrendezett díjátadót.

Hozzáfűzte, hogy a nemzetközi csapatból, akikkel a filmet készítette, többen is elkísérték a Berlinaléra, köztük a hanghatásokon dolgozó Lukács Péter Benjámin, de a díjátadóra már egyedül maradt. A gála után részt vett a díjazottak számára rendezett vacsorán és az azt követő ünneplésen is – idézte fel. Mint megjegyezte, a rövidfilmes mezőnyt, amelyben díjazott lett, rendkívüli sokféleség jellemzi, egymás mellett szerepel benne a nagyon kísérleti, avantgárd rövidfilm és a politikai dokumentumfilm, ami önmagában igazán pozitív, de a filmeket blokkokban megtekintő nézőktől azért rugalmasságot kíván.

A terveiről elárulta, hogy most egy amerikai televíziós csatornának készít egy rövidfilmet. „Saját film lesz, a saját forgatókönyvemből dolgozom megbízás alapján. Négyperces, kisebb animációs film, mert szeretek a nagyobb projektek között egy kis időt egy rövidebb lélegzetű munkára szánni. Lazító, kikapcsoló jellegű, csak egy-két hónapig dolgozom rajta, aztán megint hozzá tudok fogni egy újabb nagy feladathoz” – mesélte.

Ha befejezte a rövidfilmet, szeretne belevágni egy animációs nagyjátékfilmbe. Ez azonban nagy kihívás, nem csak rajta múlik, hogy meg tudja-e valósítani. „Örülnék, ha magyar produkció lenne. De nem próbáltam még nagyjátékfilmes összegre pályázni. Hagyományos 2D cell animációt szeretnék készíteni nemzetközi csapattal, és ez elég nagy költségvetést feltételez. Az a célom, hogy belátható időn belül meg tudjam csinálni, ne húzódjon a végtelenségig” – mondta.

A Solar Walk eredetileg 50 perces különleges összművészeti projektként debütált ősszel Dániában, ennek 21 perces rövidfilmváltozatát hívta meg a Berlinale a versenyprogramba.

A produkció a dán Aarhus Jazz Orchestrával való együttműködésből született, és a viborgi animációs műhelyben készült egy nemzetközi csapattal: francia, amerikai, dán kollégákkal. Bucsi Réka úgy festette le rövidfilmjét, mint egy galaktikus utazást, egy űrbéli történetet.

(MTI)

Összesen 1 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
alex44
2018. február 26. 09:51
Gratulálok kedves Réka, mindig öröm ilyen hírt kapni a mozgóképek, ez esetben az animáció világából.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!