Börtönben marad a szerbiai magyar bérgyilkos

2020. április 16. 16:07

D. Csaba ellen Magyarországon és Hollandiában is emberölés miatt folyik büntetőeljárás.

2020. április 16. 16:07

A Fővárosi Törvényszék azt közölte, hogy a Budai Központi Kerületi Bíróság három hónappal, vagyis 2020. július 20-ig meghosszabbította a szerbiai magyar bérgyilkos letartóztatását, aki ellen Magyarországon és Hollandiában is emberölés miatt folyik büntetőeljárás. A csantavéri születésű szerb-magyar kettős állampolgár D. Csabát az elmúlt év márciusában egy prágai szállodában fogták el a cseh hatóságok nemzetközi elfogatóparancs alapján, majd július 19-én átadták a magyar rendőröknek.

A megalapozott gyanú szerint a férfi 2018 szeptemberében egy budapesti bevásárlóközpont mögötti területen fejbe lőtt egy magyar vállalkozót, akit kokainvásárlás ürügyén csalt a helyszínre. Az áldozat holttestét egy közeli patakba húzta, majd a sértett személyes irataival, mobiltelefonjával és táskájával távozott a helyszínről. A férfi megalapozottan gyanúsítható azzal is, hogy 2018. július végén Amszterdamban egy kávézóban előre kitervelten fejbe lőtt egy horvát állampolgárt, aki meghalt.

Az ügyészség szökés, elrejtőzés, bűnismétlés és a bizonyítási eljárás megnehezítésének, meghiúsításának veszélye miatt indítványozta a gyanúsított letartóztatásának meghosszabbítását. A bíróság megállapította, hogy a gyanúsított esetében a szökés, elrejtőzés, bűnismétlés, illetve a nyomozás megnehezítésének, bizonyítékok eltüntetésének veszélye továbbra is fennáll, ezért újabb három hónapra elrendelte a férfi letartóztatását. A végzés nem végleges – tartalmazza a Fővárosi Törvényszék közleménye.

D. Csaba tavaly júliusban a nyomozási bíró előtt beismerte a Magyarországon elkövetett emberölést, de a csalás bűntettét tagadta, a Hollandiában elkövetett emberöléssel kapcsolatban pedig nem tett vallomást. Sajtóinformációk szerint D. Csaba Szerbiában és Spanyolországban is követett el bűncselekményt. Tavaly márciusi elfogásakor a rendőrség azt közölte: a férfi ellen három ország is elfogatóparancsot adott ki. Szerb sajtóorgánumok beszámolója szerint az amszterdami és budapesti gyilkosságok mellett a férfi Belgrádban is követett el emberölést.

(MTI)

Összesen 12 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
matykox
2020. április 16. 20:28
Egy tarkólövés sok adminisztrációtól mentene meg egy csomó országot. A világot meg egy trágyától.
belpestilibsi
2020. április 16. 19:02
ilyenek ezek a nacionalista hazafiak.
nick89
2020. április 16. 17:20
M. Lőrinc stróman meg szabadlábon.... Mér'?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!