Enyedi Ildikó díjat nyert a Berlinalén

2021. március 05. 07:10

A Balaton Brigád című kémthriller terve elnyerte a Séries Mania Project Exchange Awardot.

2021. március 05. 07:10
null

A Balaton Brigád című thrillersorozat terve kilenc másik európai projekttel együtt vett részt a Berlinale Co-Pro Series nevű rendezvényén, és elnyerte a Séries Mania Project Exchange Awardot – írja a Cineuropa.

Azt írják, ez volt az első alkalom, hogy magyar sorozat tervét is nevezték a sorozattervek berlini szemléjére, rögtön meg is hívták a Series Mania nevű szakmai fesztiválra, melyet augusztus 30. és szeptember 1. között rendeznek majd a franciaországi Lille-ben. A Series Mania alapítója, Laurence Herszberg kiemelte a Variety tudósításában, hogy számukra a Balaton Brigád egyértelműen kiemelkedett az idei mezőnyből: „Vonzódtunk a történet eredeti napos tóparti helyszínéhez, a karakterek összetettségéhez, és a friss és ízlésesen múltidéző hangvételéhez.”

Kriegler Gábor, a Balaton Brigád producere a HVG-nak adott korábbi interjújában azt mondta, a járvány előtt ez olyan rendezvény volt, amelyen a filmterv készítői kiállnak a színpadra, beszélnek az elképzeléseikről, hogy felkeltsék a lehetséges finanszírozók, tévécsatornák, színészek, rendezők, írók, ügynökségek figyelmét. Most ezeket a programokat is az online térben rendezik meg, írják.

Fotó: MTI

Összesen 121 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Axxtro
2021. április 04. 18:11
Akkor itt az ideje visszafizetni az állami támogatást, a mit a jobboldali kormánytól kapott.
rókabácsi
2021. március 07. 09:09
ahogy látom: a csúfság díja!
balbako_
2021. március 05. 18:04
Azt hittem a legrondább rendező díjat kapta.
nempolitizálok
2021. március 05. 16:51
Sikerült valami magyarelleneset. Ezeknek ez nem nehéz és még díjazzák is.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!