Cserhalmi: Ez egy zabigyerekkor – mintha a 30-as évek frigyre lépne a 60-as évekkel

2022. szeptember 23. 10:38

A színész úgy véli, hogy a színházi szakmát még nem tudta megtörni a politika.

2022. szeptember 23. 10:38
null

Interjút adott a Magyar Narancsnak Cserhalmi György. A 74 éves színészt az idén három díjjal is kitüntették, bár egészségi állapota miatt már öt éve nem állhatott színpadon:

– mondta el a lapnak a gerinc- és térdproblémák miatt többször is megműtött színész, aki jelenleg a naplóit és a jegyzeteit rendszerezi.

Cserhalmi az interjúban visszaemlékezett pályájának szocializmusbeli szakaszára és beszélt azokról a színészkollégákról is, akik nagy hatást gyakoroltak rá. De a beszélgetés során érintette napjaink közéletét is.

Mint fogalmazott:

(...) A fiataloknak el kell gondolkodniuk azon, hogy engednek-e majd még egyszer maguk köré egy ilyen világot kiépülni”.

„Itt mindenki korrupt. Az ellenzék is”

A színész mindezen túl kifejtette a véleményét a magyar közélet egészéről is:

„A lényeg abban van szerintem, hogy itt mindenki korrupt. Az ellenzék is” – majd hozzátette, hogy a színházi szakmát még nem tudta megtörni a politika.

„Hogy

Ami pillanatnyilag van, az valóban gyalázat. Nem tudjuk, mi a jó színház, de sokan törekszünk rá”

– mondta el az interjúban Cserhalmi György.

Nyitókép: MTI/Máthé Zoltán

 

 

Összesen 171 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Budai Katalin
2022. szeptember 24. 01:35
"a színházi szakmát még nem tudta megtörni a politika."- mondja Cserhalmi. Gyuri, akarta egyáltalán? Elképzelem, ahogy a kormányülésen arról beszélgetnek a miniszterek, hogyan kellene megtörni a színházi szakmát. :-)))))) Nooooooooooormális ez a Cserhalmi? Egyébként pedig én arra emlékszem, hogy amikor Karigeri főpolgármester lett, azonnal bejelentette, hogy Dörner nem lesz igazgató az Újszínházban. Vagy amikor Balázs Pétert kinevezték a szolnoki színház igazgatójává, akkor a globalisták azonnal megállapították, hogy az addig remek színésznek tartott Balázs Péter, egy csepűrágó senki. De ugyanez történt Dörner Györggyel is. Ugye Cserhalmi? Vagy vegyük Eszenyi Enikő esetét. Amikor nem volt hajlandó a DK- s Gy. Németh Erzsébet mellé kiállni tűntetni, akkor azonnal fekete seggű lett és kipenderítették az igazgatói székéből és nem emlékszem, hogy ez sültparaszt Cserhalmi kiállt volna akár egy fél mondattal is mellette. Azt javaslom Cserhalminak, hogy egy kicsit lássa komplexebben a világot és ne csak a patrióta oldalt fikázza, hanem a globalistát is.
NTLLK
2022. szeptember 23. 19:48
Sunyi, ravasz gyerek ez... Mindig is az volt.
amca
2022. szeptember 23. 19:38
Nem tschorókám ,nem ez a te bajod. Fajkasházyt olvass. Nem lesz 50 000 000s merci. Nem lesz 150 000 000 willa. Tán Büdös Bencének,azt is lebontják. Komcsi ismerősüm,gépész,üz,mérnök. Vagyon 30 év alatt: 10 000 000 000 huf. KISZ titkár,tschóró asztalos: Mg= 3 000 000 000 s vagyon. Gráf Joci,komcsi,miniszter. Vagyon= 5 000 000 000 huf.. 1szerü rt Látod ,megy ez a tsz elnök a komcsiknak is. Szinészek ezt már nem érik el.
péterx
2022. szeptember 23. 17:36
Unalmas már Cserhalmi állandó és megalapozatlan borongása.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!