A budapestiek messzire zavarnák Orbánt. Talán

2024. január 15. 11:35

Ez a háború mindig is létezett a főváros és vidék között.

2024. január 15. 11:35
null
Németh Péter
Németh Péter
Hírklikk

„Mostanában kiéleződött, vagy legalábbis ez volt az érzésünk, a címben említett Budapest-háború. Pedig nincs teljesen így; ez a háború mindig is létezett a főváros és vidék között, amit az aktuális hatalom vagy élezett, vagy próbált valahogy kezelni.

Azt bevallom őszintén, nem tudom, hogy a vidéken élő átlagemberekben – ha létezik egyáltalán ilyen meghatározás – megvan-e egyáltalán ez a pszichózis, azt azonban igen, hogy rendre akadtak olyanok, akik ezt igyekeztek elmélyíteni. Különösen élen járt ebben mindig Orbán Viktor, akiről – ha igazat írtak a róla szóló könyvekben – elég mély frusztráció volt, még a fővárosi életében is. Hogy miért, azt ne kérdezzék most tőle, meghaladná ennek az írásnak a kereteit; nyilván megvan ennek a szociológiai magyarázata.

Annyi azonban mindenképpen bizonyítható: sosem tagadta, hogy politikailag igyekszik felhasználni, mi több, folyamatosan fokozni az ellentétet, sőt, amióta ellenzéki vezetése van Budapestnek, háborúvá transzformálni. Nyilván megvoltak ennek a jelei az első Orbán-kormány idején is, akkor azonban nem volt még kétharmada, nem tudott hozzányúlni a választási törvényhez sem. Ne feledjük ugyanis, azokban az időkben olyan rendszer uralkodott, hogy aki Budapestet megnyerte, az nagyjából biztos lehetett abban, hogy uralkodó párttá, azaz kormányzó erővé válik.”

Nyitókép: Mandiner / Földházi Árpád

 

 

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 153 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Graf
2024. február 18. 19:42
Miért El Chap -ot zavarnák el a Buzipestiek? Hiszen Karó Geri a főmufti.....
balbako_
2024. január 19. 14:54
Egész pontosan a Karmelita kolostorig zavarták....
Nemkellnév
2024. január 17. 17:26 Szerkesztve
Németh Péter mást sem tud, mint könnyen lecsapható labdákat földobálni. Orbán Viktort a budapestiek miért zavarnák akárhová?! A budapestieknek Karácsony Gergely az ura, a kontaktja! Németh P jánuszarcúsága adja saját valóját. Vajon miként tengetné életét, ha egyetlen egyszer önmaga lenne?! Hagyjuk...
lefty67
2024. január 16. 22:46
"Tetemre hívom ezt a bűnös várost, mely megtagadva ősi múltját vörös rongyokba öltözködött! Ennyi!!!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!