Tarlós Karácsonyról: Egyik nap sóval akarja behinteni a kormány helyét, a másik nap meg nyújtja a kezét

2024. január 05. 21:51

Vitézy Dávidot jó szakembernek tartja, de Budapest vezetése már sokkal komplikáltabb feladat.

2024. január 05. 21:51

Tarlós István korábbi főpolgármester volt a Hír TV Napi aktuális című műsorának vendége, ahol kiemelte a Budapest-bérlet ügy kapcsán, hogy a budapesti városvezetés elaludt és az óriási hibájuk miatt december 31-én megszűnt a főváros és az állam közötti szerződés, nagy hátrányokat okozva a lakosoknak. Hozzátette: Lázár János minisztériuma méltányolható összeget ajánlott fel Karácsony Gergelyéknek.

A közelgő főpolgármester-választással kapcsolatban elmondta, hogy nem lepi meg, hogy az ellenzéki pártok már több nevet is felvetettek az indulásra, ugyanis ez minden kampányidőszakban így volt, a végén azonban mindig csak egy jelölt maradt. 

Azonban egy olyan világban, ahol Joe Biden az Egyesült Államok, vagy Emmanuel Macron Franciaország elnöke lehet, bármi elképzelhető

– tette hozzá.

Arról, hogy megfelelőnek látná-e Vitézy Dávid korábbi közlekedési államtitkárt Budapest főpolgármesterének kifejtette, hogy 

a közlekedés terén már bizonyított, jó szakembernek tartja, de Budapest vezetése már sokkal komplikáltabb feladat. 

Tarlós István hangsúlyozta, hogy „a mindenkori főpolgármester akarva-akaratlanul is része a nagypolitikának, ami nem csak a közlekedésből áll”. A főváros-állam vitával kapcsolatban elárulta, hogy a jelenlegi főpolgármester szerencsétlen taktikát határozott meg magának. Szerinte ugyanis olyan nem létezik, hogy

az egyik nap sóval akarja behinteni a kormány helyét, a másik nap meg nyújtja a kezét, hogy legyünk inkább barátok és adjatok egy kis pénzt”.

Hangsúlyozta: az együttműködés lehetőségét nem szabad felszámolni a kormánnyal. Elmondása szerint a miniszterelnökkel neki is voltak különböző kérdésekben vitái, de a végén mindig találtak megoldást.

Nyitókép: Földházi Árpád

 

 

 

Összesen 36 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
lájkbajnok
2024. január 06. 11:49
Tarlós Vitézynek: Ne a Tütü night klubból mondják meg, mi legyen a budapesti közlekedéssel Kiakadt a főpolgármester, tütüzni kezdett. Nem egy mindenhonnan elcsapott, sértődött, bezárt múzeumot kegyelemből igazgató közgazdász fogja meghatározni egy diszkógömbös, Tütü nevű night klubból, mi legyen a budapesti közlekedésfejlesztéssel
Vasalo
2024. január 06. 08:46
Sajnos Vitézy keményen nekifogott saját eddig még elfogadhato imagenak leépitéséhez. Eddig amiben bizonyitott az valoban a közlekedési dolgok helyes analizise, de sokszor már a megoldás nem igen volt köszönö viszonyban a tényekkel. Az tény, hogy ezek a rendszerek nagyon komplexek, nagyon sok érdek játszik nagyon nagy szerepet,. Sok ilyen érdek láthato, de sok érdek nagyon el van titkolva. Ráadásul manapság sok minden igen gyorsan változik és az érdekek is velük együtt. van olyan nagy nyugati beszállito cég, ahol 1 éven belül 3x cserélt tulajdonost és ezzel az érdekek és a termékek is változtak. Szomoru. A mostani dumái viszont már kemény politikusi vélemények, ritkán vannak összhangban a tényekkel. Egyre inkább az az érzésem, hogy politikai papagájjá vált.
Sztrovacsek
2024. január 06. 08:29
Tarló Spityu fényesre nyalta a fidesz seggét, mégis megbukott. Jobban tenné ha befogná a száját, és eljátszaná a munkába belefáradt nyugdíjas szerepét. szerintem
tapir32
2024. január 06. 08:24
Karácsony = Gyurcsány 2.0 „ . . . hazudtunk reggel, éjjel, meg este. . . . Teljesen világos volt, hogy amit mondunk, az nem igaz. . . . .És közben egyébként nem csináltunk semmit négy évig. Semmit. .... Ennyi tehetségünk van gyerekek. . . . Nem tudunk, nem tudunk ennél többet és ennél jobbat. Nem leszünk rá képesek. Ha belegebedünk, akkor sem. " Karácsony megfogadta Gyurcsány tanácsát, hogy legyetek Gyurcsányok! Karácsony Gyurcsány lett! Éretlen, felelőtlen és megbízhatatlan ember az, aki nem veszi komolyan a munkáját és a munkájával járó felelősséget. Midkettőjükre igaz!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!