Rendkívüli!

Békemenet after: közönségtalálkozó Bayer Zsolttal, Mráz Ágoston Sámuellel és Horváth Józseffel szombaton 18 órától

Elkapták a rendőrök a Biodóm trükkös tolvaját

2024. március 08. 10:45

Megtalálták és lefoglalták a két lézereszközt a gyanúsított lakásán.

2024. március 08. 10:45

A nyitókép illusztráció. Fotó: MTI/Donka Ferenc

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XIV. Kerületi Rendőrkapitánysága lopás vétség gyanúja miatt hivatalból indított nyomozást ismeretlen tettes ellen, aki 2024. március 3-án 21 óra körül a XIV. kerületi Fénydómból ellopott két lézereszközt – írja a Police.hu.

A rendőrség beszámolt róla, hogy a nyomozás adatai szerint egy látogatói csoport tartózkodott a lézerek közelében, amikor egyik tagjuk odalépett, a kivetített fény megszűnt, a berendezéseknek pedig nyomuk veszett.

A zuglói nyomozók azonosították a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható B. Sándort, akinek a lakásán 2024. március 7-én megtalálták és lefoglalták a két lézereszközt.

A XIV. kerületi nyomozók a 40 éves férfit lopás vétség gyanúja miatt hallgatták ki, a lefoglalt tárgyakat pedig visszaadták a tulajdonosnak. B. Sándor a terhére rótt cselekményt beismerte, és sajnálatát fejezte ki.

***

Ezt is ajánljuk a témában

 

Összesen 43 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
sexykitty-91
2024. június 01. 00:54
🍓 ️ ­­É­­r­­t­­­é­­­k­­e­­­l­­­d­­ ­­a­­ ­­s­­z­­­e­­­x­­i­­­ ­p­­­u­­n­­­c­­i­m­a­t­ 👉 𝐖­𝐖­­­𝐖­­­.­­𝐗­­­𝟏­𝟖­.­­­𝐅­­­𝐔­­𝐍
zsolti123
2024. március 08. 15:18
Legalább a rendőrség jól dolgozott
no-orban
2024. március 08. 14:33
a Fideszben a helye!
no-orban
2024. március 08. 14:33
a Fideszben a helye!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!