Az első világháború is egy lokális konfliktusból pattant ki
A nagyobbik kormánypárt frakcióvezetője ezután azt a kérdést tette fel, hogy mindez hova vezet. „Az, hogy Oroszország agressziót követett el Ukrajnával szemben, az nem kérdés. Kérdés az, hogy mi következik abból a helyzetből, mely most a keleti szomszédságunkban fennáll.”
„Aki ismeri a történelmet, az emlékezhet rá, hogy az első világháború is egy lokális konfliktusból pattant ki. A harmadik balkáni háborúnak gondolták sokan, de rövid idő alatt világégéssé terebélyesedett. Ebből az is következik, hogy
a veszélyt nem szabad lebecsülnünk, az európai politikusok a tűzzel játszanak”
– hangoztatta.
Ezért fontos a június 9-i választás
„Mi azt állítjuk, hogy az európai politikában azért kell változást elérni, hogy a háborúhoz való viszonya az európai vezetőknek megváltozzon. Éppen ezért fontos a június 9-i választás” – húzta alá Kocsis.
„Fontos, de kockázatos is, mert az előbb említett háborús logikában fognak majd olyan nyilatkozatok születni, melyek tovább rontják a viszont. S ki nyerhet a két fél között. Két dolog biztos:
a Nyugat nem győzheti le Oroszországot, és Oroszország sem győzheti le a Nyugatot”.
„Ebből egy olyan fegyveres konfliktus alakulhat ki, melynek nyilvánvalóan mindenki a vesztese lesz. Mindeközben senki sem a békét követeli, mindenki arról beszél, hogy milyen eszközökkel lehet elmélyíteni, szélesíteni ezt a konfliktust.
Ezért kell az európai vezetőknek megállj parancsolnunk!”
– szögezte le a politikus.
Üzent az ellenzéknek is
„Nagy szavak lehetnek egy ilyen kis delegációt küldő országtól, mint a miénk, de abban bízunk, hogy egyre többen gondolják úgy, hogy
a háború nem európai érdek”
– hangzott el.
A frakcióvezető mindezek után megüzente az ellenzéknek, hogy mivel az emberek biztonságáról van szó, ezért „még ennél is hangosabban fogjuk a békepárti álláspontunkat hangoztatni, akár szemben az Önök véleményével”.
Hiteltelenné vált a baloldal Kocsis szerint
Felszólalása legvégén még tett egy megjegyzést az ellenzék viselkedésére, főleg a női politikusokéra és a balos „lakájmédiára” a Varga Judit elleni erőszak ügyében.
„Penetráns volt” – jelentette ki Kocsis Máté, aki ehhez Magyar Péterre utalva még hozzáfűzte, hogyha „egy jobboldali politikus tette volna ezt, Önök már kint lennének az utcán, és azt festenék a flaszterra, hogy ez így nem folyhat tovább. Természetesen pontos j-vel.
Most pedig hallgattak. Hiteltelenek Önök ezentúl abban a témában”
– zárta gondolatait a Fidesz frakcióvezetője.
A plenáris ülést alább követheti figyelemmel: