Fliegauf returns to his gritty Hungarian roots

2012. február 24. 12:37

Jordan Mintzer
Hollywood Reporter
Showcasing the director’s robust technical skills and passion for the underside of Hungarian life, this intense but demanding slice of social realism will need critical support.

„There are strains of Gus Van Sant’s Elephant and Cristi Puiu’s The Death of Mr. Lazarescu in the film’s 24-hour-ticking-clock structure, and Fliegauf mixes the foreboding backstory of one with the handheld, documentary intensity of the other to create an atmosphere that’s consistently menacing and strikingly realistic. Credited as both art director and composer (along with Tamas Beke), he builds a rugged backdrop of makeshift homes filled with rotted furnishings and piles of junk, while the minimalist score uses just a few chords to give the film its anxious undertone.

Such aesthetic prowess helps improve on what’s otherwise a bare-bones storyline that meanders in its midsection, only to gain some momentum toward the end. Because rather than shaping a traditional narrative arc, Fliegauf seems interested in depicting, as closely and carefully as possible, the subtle, silent humanity that lies beneath the prejudice and squalor. »There’s no point in shooting decent gypsies,« comments one of the cops, but the film inevitably proves how even the good folk are at risk in such a climate.

Relentlessly tracked by the director’s roving camera, the three actors — all making their screen debut — come off completely naturally, delivering minimal dialogue and revealing themselves through small moments of camaraderie. As the crafty and stoical Rio, Sarkany becomes the movie’s guiding moral light, and his final, open-ended sequence is one of both hope and despair.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 2 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Az a gyanúm, hogy Arany János nem bontotta ki az igazság minden szeletét a „művészekkel” kapcsolatban, amikor a Velszi Bárdok című balladájában ezt írta:

„Ötszáz bizony dalolva ment lángsírba Velszi bárd,
De egy sem tudta mondani, hogy éljen Eduárd.”

A történelmi tapasztalatok az ellenkezőjét is mutatják:

Az anyagi öszztönzés „lenini elve” motiválhatta a szöveg és a zene szerzőjét annakidején aki a Sztálin kantátát magas művészi szinten megírta:

„Mert szívünk kitárul,
Nagy Sztálin szavára,
És boldog az ember, ha róla dalol”.

Napjainkban sok sikeresnek mondott, különféle díjakkal dekorált magyarul beszélő „művész” felismerte, hogy a „siker útja” a magyarok gyalázásán, befeketítésén keresztül vezet.

Régen, amikor még a forint többet ért, mint most, ilyen pénzért akármilyen aljasságra kész alakok mentalitását így jellemezték:

„Egy forintért egy tetűt elhajt Vácig.”

A „művelt nyugaton” sikereket elérésére törekvő magyarul (is) beszélő (élet)művészek felismerték, mi a „conditio sine qua non” azaz a feltétel ami nélkül nincsen siker: a témaválasztás:

A a magyarok gyalázásáért, befeketítésével, magyarországi kisebbségek sanyarú sorsával kell foglalkozni, akik ki vannak szolgáltatva a gonosz rasszista/fasiszta magyarok perverz indulatainak.

Flieghauf Benedek is ennek megfelelően választott témát:

A Csak a szél egy négytagú roma család egy tragédiába torkolló napját mutatja be. A film nem közvetlenül a romagyilkosságokról szól, fiktív történet, de áthatja a gyilkosságsorozat okozta félelem, amelyet a roma közösség tagjai éreztek 2008-2009-ben - mondták el korábban az alkotók.

Dieter Kosslick, a filmfesztivál igazgatója a seregszemle előtt néhány nappal úgy fogalmazott, kiválónak tartja a magyar filmet.

"Nem is válogattuk volna be a versenybe, ha nem látjuk esélyesnek" - mondta.

A film magyar-német-francia koprodukcióban készült a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM), a Nemzeti Erőforrás Minisztérium (NEFMI), valamint az Eurimages, az Európa Tanács filmtámogatási alapja segítségével. (Index)

A „művelt nyugaton” az irodalom területén is csak a magyarországi kisebbségek sanyarú sorsával foglalkozó „művek” számíthatnak sikerre, sőt Nobel díjra is.

A megélhetési „művészek” ráéreztek: Olyan témaválasztással, ami az Olaszliszkai llincseléshez hasonló eseteket mutatna be, azok indítékait is feltárva, nincsen esélyük az anyagi és „erkölcsi” sikerre az olyan típusú megmérettetéseken, mint a Berlini Biennálé.

Olyan alakok, mint Dieter Kosslick, a filmfesztivál igazgatója a valóság bemutatását ez esetben nem tartaná „Politikailag Korrektnek”

"Nem is válogatjuk be a versenybe, ha nem látjuk esélyesnek" – mondaná a Magyarország lejáratásában érdekelt potentát.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés