Vigyázó szemünket manapság Amerikára kell vetnünk: a világ vezető hatalmának régóta tartó kultúrharcában az oktatástól a tudományon és a szórakoztatóiparon át a céges világig minden fronton áttört az új szélsőbal, politikai befolyását pedig Joe Biden elnök és a Demokrata Párt berendezkedésével erősíti meg.
2021. március 06. 12:18
p
92
9
159
Mentés
Szilvay Gergely írása a Mandiner hetilapban
Az újbalos woke (felébredt, megvilágosodott) ideológia alig egy évtized alatt betört a szélről, és átformálta az amerikai közéletet, a médianyilvánosságot, a vállalatok, az egyetemek, de még az iskolák világát is. Véleményvezérei szerint mindez a szabadság és egyenlőség győzelme,
mások szerint azonban inkább egy mindent felforgató, disztópikus lidércnyomás.
A Fehér Ház új lakója ugyan az országegyesítés és a mérséklet politikusának mutatkozik, valójában egy minden korábbinál erőteljesebben balra tolódott Demokrata Párt gyenge kirakatembere. Donald Trump erős akaratú, jelentős anyagi és választói hátországú kívülállóként szembe tudott menni a Republikánus Párt erőközpontjával, Joe Biden viszont évtizedek óta pártja közegében él, mindig egy volt a szürke eminenciások közül, így aligha várható, hogy markánsan szembeszálljon a tömörülés meghatározó embereivel, legfőképpen a képviselőház elnökével, Nancy Pelosival.
A Demokrata Párt az utóbbi években magáévá tette a marxista-posztmodern woke identitáspolitikát, ez jól illeszkedik abba a stratégiába, amelynek célja a kisebbségek koalíciójából összehozni a tartós választói többséget.
Kalifornia, a woke laboratórium
Az újbalos ideológia egyik kísérleti terepe Kalifornia, amely demokrata párti bázis, hiszen 1990 óta szövetségi, állami és helyi szinten is a párt politikusai nyerik a választások túlnyomó többségét. A Los Angeles Times szerint
Biden épp arra készül, hogy az Egyesült Államokat egy nagy Kaliforniává tegye.
A kaliforniai politikusok nemcsak a Demokrata Pártban, hanem a törvényhozásban és Biden kabinetjében is minden korábbinál meghatározóbbak lesznek a következő négy évben.
Márpedig amennyire igyekszik megoldani a társadalmi problémákat Kalifornia a maga amerikai típusú szociáldemokráciájával, annyira nem sikerül neki. Ott a legmagasabb a szegények aránya, ott a legnagyobb a különbség a középosztály és a felső középosztály között, s az Urban Reform Institute kutatásai szerint az ottani nagyvárosokban a legrosszabb a helyzetük az arrafelé olyannyira ünnepelt feketéknek és hispánoknak is.
Régóta tart a kaliforniai lakhatási válság, s öngerjesztő folyamat lett San Franciscóban a hajléktalankrízis.
Ma tizennyolcezer otthontalan él a haladás kaliforniai fővárosának utcáin,
közülük négyezer mentális problémákkal és kábítószerfüggéssel küzd. San Francisco a világ egyik leggazdagabb városa, és mindent megtesz a hajléktalanokért: szolgáltatásokkal teli szállót épít nekik, mindennap ételt oszt, dekriminalizálta a sátorban lakást, a kábítószerfogyasztást, a prostitúciót és a köztéri ürítést. 2004 és 2014 között minden más amerikai városnál többet költött adófizetőnként hajléktalanszállásra: kétmilliárd dollár ment el több mint háromezer férőhely létrehozására, amelyhez automatikusan jár drogkonzultáció és a szociális munkások segítsége. 2014 óta még több ilyen férőhelyet hoztak létre, és többet terveznek. Mindezt azzal indokolják, hogy senki nem tehet arról, hogy hajléktalan lett, és alapvetően lakáspolitikai problémával és a közpénzek rossz elköltésének következményeivel állunk szemben. Azaz az „együttérzés politikája” a magas szintű szolgáltatásokat kombinálja az elnéző magatartással.
A kaliforniai ortodoxiával szemben azonban a hajléktalanok jelentős része önkéntes alapon otthontalan, és jól érzi magát így – ezért kihasználja a nagyvonalúságot. És miközben egyre több hajléktalan érkezik más városokból, aközben
egyre több dolgos állampolgár költözik el Kaliforniából máshová
a csökkenő közbiztonság, az egyre magasabb adók és lakásárak, az intoleráns liberalizmus és más okok miatt.
Az óvodától az egyetemig
Judy Chiasson, a hatszázezer diákot és ezerkétszáz intézményt magában foglaló Los Angeles-i egyesített iskolakörzet kapcsolatokért, egyenlőségért és sokszínűségért felelős programkoordinátora minden szexuális orientációval és genderrel kapcsolatos programot, intézkedést átnéz. Magát sem férfinek, sem nőnek nem tartja, ő nem Mr. és nem Ms., hanem Mx. Amikor Abigail Shrier, a The Wall Street Journal munkatársa kérdezte, Chiasson azt mondta: az iskola a társadalmi igazságosság forrása, az iskolakörzet a közösség szolgálatában áll, ám „egyes helyeken vezetnünk kell a közösséget”.
Hogy miként? Kaliforniában lelhetők fel a legátfogóbb iskolai genderprogramok, s más tagállamok példaként tekintenek rájuk. Már óvodában arra tanítják a gyerekeket, hogy a biológiai nemük nem feltétlen áll bármilyen kapcsolatban a nemi identitásukkal, és
„megvitatják a genderidentitás kérdését” – jóval a nemi érés befejeződése előtt.
A férfiasság és nőiesség közmondásos sztereotípiáival állítják szembe az egyedi személyiségeket, s aki kicsit is kilóg ezekből – márpedig valamennyire mindannyian kilógunk –, az nem fiú vagy lány többé, hanem „képlékeny nemű” (genderfluid) vagy transznemű.
Annak ellenére mesélik be a diákoknak, hogy lehetséges női testben férfiaggyal és fordítva élni, hogy ez tudományos nonszensz, hiszen a magzati fejlődés szakaszában a nemi kiválasztódást nagyban meghatározó hormonok az agyat sem kerülik el. Ráadásul a serdülőkorig a valamikor nemiidentitás-zavart mutató gyermekek nagy többsége, 80–95 százaléka kamaszkora végére magától azonosul teste nemével.
A kaliforniai oktatási minisztérium által támogatott Who Are You? The Kid’s Guide to Gender Identity (ki vagy? Útmutató gyerekeknek a genderidentitáshoz) című kiadvány említi a transzneműséget, valamint a genderqueer, a non-binary, a genderfluid, a transgender, a gender neutral, az agender és a neutrois identitásokat, továbbá a „kétlelkűséget” is – utóbbi az indián kultúrából származik. A gyermekeket arra biztatják, hogy legyenek „genderkreatívak”.
Az eredmény az, hogy
a diákok tömegével kezdték magukat biszexuálisnak, leszbikusnak, transzneműnek vagy eldöntetlen neműnek tartani.
Ennek megfelelően óriási a fiatalokon a nyomás, hogy az új divatnak engedve „fedezzék fel”, hogy ők sem ciszek, ők sem heteroszexuálisok. Az új ideológia szerint a diák az, aminek érzi magát. A genderrel kapcsolatos oktatási anyagok középiskolai változatai pedig már a legkülönfélébb szexuális irányultságok szokásait részletezik a diákoknak.
Az lmbtq-identitásukra „ébredő” diákokat nem pusztán egyenlőként kezelik, hanem ünneplik őket. Van pride-hónap és sok más lmbtq-ünnepnap, s azt a tanárt, aki ekkor nem húz szivárványos ruhát, kirekesztik. Mindezt a zaklatás elleni fellépéssel igyekeznek magyarázni. S hogy mi van a szülőkkel? Ők az új ideológusok szemében megtérítendő barbároknak számítanak, akik jó esetben tanulnak, és elfogadóan „kísérik” gyermekeiket, rossz esetben viszont – ha például megkérdőjelezik, hogy kamasz lányuk valójában fiú – transzfóbok. Ezért az iskolai útmutatók és szabályzatok
egyre inkább úgy rendelkeznek, hogy a kételkedő szülőket nem is kell informálni,
és meg is lehet őket kerülni.
Tekintve, hogy Joe Biden teljes mellszélességgel a transzmozgalom mögé állt, nem nehéz elképzelni, mi várható mindezzel kapcsolatban szövetségi szinten. Olyan rendeletet mindenesetre már kiadott az elnök, hogy elveszti szövetségi támogatását az iskola, ha nem engedi be a lánymosdóba azt a fiút, aki nőnek képzeli magát.
Ha valaki tájékozódni szeretne azzal kapcsolatban, mi folyik az amerikai felsőoktatásban, elég, ha megnyitja a The College Fix vagy a Campus Reform hírportált. Azt hihetnénk elsőre, hogy ezek a Hírcsárda amerikai változatai, ám valós sztorikról számolnak be.
Miközben az amerikai hallgatók a világ legprivilegizáltabb diákjai közt vannak, kampuszaik pedig a világ legbiztonságosabb helyei közt tarthatók számon, a hangadó diákok elnyomást kiáltva hirdetik újmarxista kiáltványaikat és szlogenjeiket a tüntetéseken.
A klasszikus liberális gyökerű szólásszabadságot immár a fasizmus elrejtése eszközének tartják,
és minden hagyományban a fehér felsőbbrendűséget és a szexuális visszaélések melegágyát látják.
Heather Mac Donald, a konzervatív Manhattan Institute for Policy Research kutatója szerint „a kampuszokon tapasztalható intolerancia gyökerében nem pszichológiai, hanem ideológiai jelenség van. Középpontjában az a világlátás áll, amely a nyugati civilizációt áthatóan rasszistának és szexistának tartja. Az egyetemi elit fő célja az, hogy megtanítsa a diákokat, miként tudnak az egyre csak gyarapodó hivatalos áldozati listák segítségével létükben elnyomottként tekinteni magukra. Ennek a megközelítésnek az egyik eredménye az ellentétes vélemények erőszakos elhallgattatása.”
Ennek jegyében a kaliforniai állami egyetemi hálózat – és más amerikai felsőoktatási intézmények – berkein belül a felvételi követelményeket nem pusztán a teljesítmény határozza meg, hanem a társadalmi helyzet is.
A teljesítményelvűség ugyanis fehér sajátosságnak számít, amit a kisebbségi diákokon számonkérni rasszizmus.
Ugyanez igaz a tanári állások betöltésére: nem a legjobbakat keresik, hanem az elég jót; egy elég jó női tanárt inkább felvesznek, mint egy nála jobb férfi tanárt. A tanrendben a „halott fehér férfiak”, legyenek írók, filozófusok vagy művészek, kötelezőből opcionálissá válnak a posztkoloniális szemlélet jegyében, s közben a fekete, a női és a más kultúrához tartozó szerzők tanítása kerül előtérbe.
A konzervatív professzorok kiszorulása az akadémiai szférából régóta látható folyamat, legalább a hatvanas évek óta tart. Az olyan viszonylag konzervatív tudományokban, mint a közgazdaságtan, három az egyhez a baloldali meggyőződésűek túlsúlya, az olyan „mérsékelt” területeken, mint a politikatudomány, ez az arány öt az egyhez – az antropológia és a szociológia világában pedig húsz baloldali professzor jut egy jobboldalira. Ennek részint a konzervatív-jobboldali meggyőződésű potenciális professzorok más prioritásai (például üzleti szféra), részben a velük szemben ellenséges, monolitikusan liberális professzori osztály riasztó mivolta, részint a balos túlsúlyú egyetemi világ egységesen politikailag korrekt gondolkodása az oka. Nemhiába mondta azt néhány éve a Mandinernek Heather Mac Donald:
„Az akadémiai szféra reménytelen. Fogalmam sincs, mi változtathatná meg.”
A nagyvállalatok is elestek
Az akadémiai világban egyre meghatározóbb a marxizmus mind Amerikában, mind itthon: újra divatba jött a történelmi materializmus, és szaporodnak a tanulmányokban a Marx-hivatkozások. E szemlélet szereti a világ minden problémáját a kapitalizmusra kenni, amely nemcsak az egyenlőtlenség, a rasszizmus, a fasizmus melegágya és fenntartója, hanem a patriarchátussal és a szexizmussal is összebútorozott.
Ehhez képest ha vetünk egy pillantást a vállalati szférára, akkor azt látjuk, hogy már rég magáévá tette az akadémiai közeg woke ideológiáját. Hogy számításból vagy meggyőződésből, az mindegy. A vállalatoknál szinte kötelező a pride-részvétel, szaporodnak a sokszínűségi komisszárok és kvóták, divat lett a „befogadó”, politikailag korrekt nyelvezet használata. A Facebook, a Google, a Netflix, az HBO és persze egész Hollywood és az amerikai tömegmédia a woke ideológia bűvöletében él,
a konzervatív – egyáltalán bármely hagyományőrző – gondolat pedig a megtűrtből a tiltott kategóriába kezd átcsúszni.
Így válik lassan egyeduralkodóvá az a nemrég még szélsőséges elképzelés, hogy Amerika nem szól másról, csak a strukturális elnyomásról, a bőrszínünk és a nemi identitásunk kizárólagos meghatározói a személyiségünknek, a faji és lmbtq-kisebbségeket pedig nagy erőkkel fel kell szabadítani, és kompenzációként előnyben kell részesíteni. Ezen ideológia képviselői a tavalyi választás után átvették a törvényhozó és végrehajtó hatalmat az Egyesült Államokban.
Az amerikai egydollároson ott a felirat: novus ordo seclorum – a korszak új rendje, avagy új világrend –, amit az alapítók az ész felvilágosult korának gondoltak. De úgy tűnik, a felvilágosodás eszméi is elavultak: itt az újabb korszak, a „megvilágosodás” rendje. Utánuk a vízözön?
Június 9-én arról döntünk, kiket küldünk az Európai Parlamentbe. Vajon milyen esélyei vannak a jobboldali pártoknak, hogy leváltsák az Európának ártó baloldali többséget?
Finisbe fordul az európai parlamenti és az önkormányzati választás kampánya, egymásnak feszülnek az oldalak, néha már úgy tűnik, nem lehet tovább feszíteni a húrt. Kacsoh Dániel írása.
Háborúba viszi Joe Biden az amerikaiakat – figyelmeztetett Donald Trump volt amerikai elnök fia a Tucker Carlson konzervatív véleményvezérnek adott interjújában.
Nem kisértet járja be az USA-t, hanem a Bideni banda tömeggyilkosok, akik megint kimennek a világba gyilkolni.
Most Európa lesz a cél, olyan demokratikusan legyilkolni mindenkit aki nem a pofájuk szerint cselekszik.
Mocskos gyilkosok világhatalma.
Aljasabbak, mint a terroristák.
"Ennek jegyében a kaliforniai állami egyetemi hálózat – és más amerikai felsőoktatási intézmények – berkein belül a felvételi követelményeket nem pusztán a teljesítmény határozza meg, hanem a társadalmi helyzet is.
A teljesítményelvűség ugyanis fehér sajátosságnak számít, amit a kisebbségi diákokon számonkérni rasszizmus.
Ugyanez igaz a tanári állások betöltésére: nem a legjobbakat keresik, hanem az elég jót; egy elég jó női tanárt inkább felvesznek, mint egy nála jobb férfi tanárt."
A hülyék forradalma; akik nem tudnak teljesíteni, és játsszák az áldozatot. Mert mást nem tudnak.