Jön a Passió 2

2016. június 10. 11:54

Randall Wallace, az Oscar-díjas Rettenthetetlen című film forgatókönyvírója a Hollywood Reporternek arról nyilatkozott, hogy Mel Gibsonnal a Passió folytatásán dolgoznak, amely Jézus feltámadásáról szólna. „A Passió a kezdet és van még rengeteg történet, amelyet el kell mesélni.” – nyilatkozta az író.

2016. június 10. 11:54

Mel Gibson és Randall Wallace a Passió című film folytatásán dolgoznak – derül ki Wallace Hollywood Reporternek adott nyilatkozatából. A két művész az Oscar-díjas Rettenthetetlen című filmen is ugyanabban a felállásban dolgozott együtt, mint a Passió esetén: Wallace volt a forgatókönyvíró, Gibson pedig a rendező. 

A vallástudományokat is tanult Wallace – bevallása szerint – mindig is el akarta mesélni Jézus feltámadásának történetét, hiszen „a Passió a kezdet és van még sokkal több történet, amelyet el kell mesélni” – mondta Randall Wallace a Hollywood Reporternek.

A Passió igazi kasszasikernek bizonyult, hiszen 40 millió dolláros büdzséből világszerte összesen 612 millió dollár bevételt hozott, Mel Gibson egyéb elfoglaltságai miatt azonban nem jöhetett szóba a folytatás. Most azonban Wallace szerint a keresztények nyomására Gibson engedett és hajlandónak bizonyult arra, hogy belevágjon egy újabb filmbe.

Amikor azonban Wallace-t arról kérdezték, hogyan tervezi finanszírozni a projektet, úgy válaszolt: „Korai még pénzügyekről beszélni” és egyébként is „ez egy hatalmas és megszentelt téma”.

Gibson szóvivője egyelőre nem akarta sem megerősíteni, sem cáfolni, hogy a színész-rendező részt vesz a film előkészítésében.

Összesen 76 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kurbitalis
2017. február 02. 23:25
Nagyon helyes! Mel Gibson A rendező, valódi művész! Isten áldása legyen ezen az alkotásán is!!! (Nem szakipari segédmunkás, mint a többi gányoló.)
memocrat
2017. február 02. 23:24
Én örülök a folytatásnak, mert amit tudok róla, arra enged következtetni, hogy jó lesz. Gibson és Wallace óriásit képesek alkotni együtt. Az sem utolsó szempont, hogy Gibson magához tért hosszú hallgatás után. Érthető, miről szól, de a szenvedés és áldozat oka, a feltámadás és megváltás, a kiút a szenvedésből. Ezért akarta Wallace a 2. részt. Hiányt érzett ő is. A kasszasiker másodlagos a motivációban. Az ízlés dolga, ki mit ragad ki önigazolásra. Azt hiszem, az alkotók vívódásai a leghitelesebbek. Ők pont a tökéletlenségre hivatkoznak, azzal együtt, hogy tudatában vannak a film értékeinek.
ancilla
2017. február 02. 23:23
Nézd, a hozzászólást én írtam, és nem te, tehát az, hogy te hová tennél felkiáltójelet, indifferens. Az, hogy a feltámadás nem kapott megfelelő hangsúlyt, nem igaz. Egy film utolsó képsorai mindig rendkívül hangsúlyosak. Nem tudom, hogy örülök-e a folytatásnak... ráérek akkor eldönteni, ha majd megnézem. Én a Passiót nagyon szeretem, minden Nagypénteken megnézem, és mindig nagyon mélyen megérint. Ez persze ízlés kérdése. A feltámadás hangsúlyossága a filmben nem az. A linkeket köszönöm, meg fogom nézni a cikkeket.
memocrat
2017. február 02. 23:22
Szerintem bármelyik keresztény embernek egyértelmű, hogy a feltámadás, ami a legfontosabb momentum, nem kapott megfelelő hangsúlyt. Ezt kifogásolta a legtöbb keresztény közösség. Ezért döntöttek úgy, hogy megcsinálják a 2 részt magáról a feltámadásról, mert az a lényegi keresztény válasz. Nem az óriási kasszasiker fontos. Küldök linket egy cikkhez. A cím még nem dőlt el. Egyelőre 3 variáció van. http://www.belfasttelegraph.co.uk/entertainment/film-tv/news/jesus-is-back-in-the-passion-of-the-christ-2-34789451.html Gibson maga is reagált a kritikákra a kegyetlen, véres jeleneteket illetően egy interjúban. Azt mondta, sajnos egyre borzalmasabb dolgokat kell ahhoz bemutatnia, hogy hatása legyen, mert az ingerküszöb óriási lett a horrorfilmek térhódítása miatt. Lényegében elfogadta ezeket a kritikai észrevételeket. Amit elutasított, az a korhűség kritikája azzal a hivatkozással, hogy tanácskozott teológusokkal, keresztény csoportokkal, történészekkel a témával kapcsolatban. Küldök egy korabeli cikket hozzá. Reagál ebben Gibson a vádakra. Hangsúlyozza, hogy Krisztus áldozathozatalát akarta kiemelni. http://news.bbc.co.uk/1/hi/entertainment/film/3484916.stm Amikor azt mondják, hogy valami nagyon jó, feltételezem, tudják, miért. Az az érzésem, hogy információk hiánya miatt megalapozatlan vélemények jelennek meg.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!