Rajzfilmsorozat készül magyar szentek életéről

2021. január 11. 18:58

A sorozatot a legendás Kecskeméti Animációs Filmstúdióban készítik el.

2021. január 11. 18:58
null

Idén készülhet el a magyar szentekről szóló animációsfilm-sorozat első három epizódja, mely Szent István, Szent László és Szent Margit életét mutatja be. A narrátorok szerepét maguk a szentek látják majd el, és a haláluk előtti utolsó imádság formájában veszik számba életútjukat – számolt be a Hajónapló.ma.

A Kecskeméti Rajzfilmstúdió vezetője, producere Mikulás Ferenc, aki a lapnak azt mondta, hogy céljuk, hogy „a korszerű technológia révén továbbadják a folklór, a történelem és az irodalom értékeit, melyeket át szeretnének menteni a film formanyelvére”

A Studióban készült minden idők egyik legnépszerűbb, több generációt is meghatározó rajzfilmsorozata a Magyar Népmesék is, melynek epizódjai a világhálón is 124 millió megtekintésnél járnak, de hasonló sikerek fűződnek a Mátyás király meséiről készített sorozathoz is. 

„Több történelmi témájú filmet is készítettünk, aztán az ezredforduló körül javasoltam a kollégáimnak, hogy nézzünk vissza száz évvel korábbra. Az 1800-as évek végéről, illetve az 1900-as évek elejéről 22 epizód készült el. A legújabb kori történelem eseményeiről is csináltak filmes adaptációk. Az 1956-os forradalomban szereplő, akkor még fiatalkorú Mansfeld Péter kivégzésének jegyzőkönyvét megkaptam Pongrátz Gergelytől, amelyből filmet forgattunk. Ilyen előzmények után merült fel, hogy érdemes lenne a magyar szentek életét is ily módon megörökíteni” – mondta a stúdió vezetője a Hajónaplónak. 

Tíz évvel ezelőtt már elkészült a sorozat storyboardja, de forráshiányány miatt a sorozat nem valósult meg. Tavaly az Emberi Erőforrások Minisztériumának támogatásával a Nemzeti Kulturális Alap három kisfilm elkészítésére ítélt meg számukra forrást, így elkészülhet a Szent István, Szent László és Szent Margit életét bemutató epizód. Hagyományosan 23 középkori magyar szentet tartanak számon a római katolikus egyházban, így a sorozat számára vannak lehetőségek több évad elkészítésére is. 

Összesen 20 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
afterall33
2021. január 11. 20:16
Ha a II. parancsolatot nem tisztelném,így kiáltanék: te szent I...! Így csak azt kérdem: ez valami paródia? Pláne, ha a filctollas "storyboardot" nézem.
Sulammit
2021. január 11. 19:46
Ha elkészítették az összeset, lehet-ne készíteni a magyar boldogokról is. Hálás téma lenne Gróf Boldog Batthyány-Strattmann László a szegények orvosa, szemorvos.
zöld zsömle
2021. január 11. 19:24
Kiváló kezdeményezés. De a rajzi megoldás, ha nem szárnyal a téma magaslatáig, akkor ez soha nem lesz szerethető rajzfilm. Ez a cikk mellé fölvillantott rajz, még nem tűnik meggyőzőnek.
annamanna
2021. január 11. 19:24
Felhívnám a figyelmet Kálmán hercegre, IV. Béla öccsére, aki - az Árpád-házban szokatlan módon - nem szított trónviszályt, hanem - furcsa módon - mindenben támogatta a bátyját. Noha gyerekként összeadták egy lengyel hercegnővel, Salomméval, mindketten szüzességi fogadalmat tettek. A muhi csatában az első sorban küzdött Ugrin érsekkel együtt a tatárok ellen, és belehalt a sebeibe. Azért említem meg, mert a környezetében, a rokonai közül került ki - Szent Erzsébet, a nővére - Szent Margit, az unokahúga - Boldog Jolán, az unokahúga - Boldog Konstancia, az unokahúga - Boldog Szalóme, a felesége De pont őróla mindenki elfelejtkezett, nemhogy vallási értelemben, de történelmi figuraként is.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!