Távozik a Disney éléről Bob Iger

2020. február 26. 10:24

Bob Iger 2005 óta vezette a médiacéget, sokak szerint Hollywood legnagyobb hatalmú embere.

2020. február 26. 10:24

Iger közleményében azt írta, a „legjobb időben” lép visza ahhoz, hogy el lehessen kezdeni az irányítás átadását egy új vezetőnek. Nevéhez fűződik Rupert Murdoch szórakoztatóipari birodalma, a 21th Century Fox megvásárlása tavaly márciusban és a Disney streamingszolgáltatásának tavaly év végi elindítása.

A Disney korábbi óriásbeszerzéseit, a Pixar, a Marvel és a Lucasfilm bekebelezését szintén ő irányította. „Az elmúlt 12 hónapban cég nagyobb és komplexebb lett. Úgy éreztem, hogy a cég vagyoni alapjai a helyükön vannak, a stratégia kialakult, így a lehető legtöbb időt kellene vállalkozásunk kreatív ügyeire fordítanom” – mondta el Iger egy keddi konferenciatelefon alkalmával. Iger ügyvezető elnökként a Disney-nél marad 2021 végéig, hogy a „kreatív törekvéseit” irányítsa.

Elhatározása meglepte az iparágat. A Disney közölte, Bob Chapeket nevezi ki utódjául, aki eddig a vállalatóriás vidámparkjait és termékeit felügyelte. Ő lesz az 1920-as években alakult cég hetedik elnöke. A cég piaci értéke ötszörösére nőtt Iger elnöki idejében – mondta el Susan Arnold, a Disney igazgatói tanácsának tagja. Tavaly a világ legnagyobb mozis kasszasikereinek tízes listáján hét filmet készített a Disney. A cég új streamingszolgáltatójának már több mint 28 millió előfizetője gyűlt össze.

A Disney teljes vagyonát csak megbecsülni lehet, nagyjából 130 milliárd dollárra taksálják. Összehasonlításképpen Magyarország nemzeti összterméke 2018-ban 161 milliárd dollár volt.

(MTI, Mandiner)

Összesen 28 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
annamanna
2020. február 27. 00:27
Disney filme und ihre illuminaten symbole - auf deutsch https://www.youtube.com/watch?v=Xy2qAl25xwc Disneys perverse botschaften - der beweis ! https://www.youtube.com/watch?v=_whkOyNE-6M Die unheimlichsten Geheimnisse über Disney Filme! https://www.youtube.com/watch?v=e1y5GCI3XCk
Jason Bourne
2020. február 26. 13:09
Egyik freemason megy, jön a másik.
Abraxos
2020. február 26. 12:49
Igazából már évek óta fontolgatja a visszavonulását, de a FOX deal megvalósulását még mindenképpen meg akarta várni. Ez a deal volt a karrierje koronája. Az ő irányítása alatt lett a disney a legnagyobb filmes/tévés cég. Semmi újdonság nincsen ebben. A star wars meg Rian Johnson miatt lett olyan amilyen. Ha az az ember nincsen hogy torkonszarja a star warst mert nem érti mi miatt star wars a a star wars most nem tartana itt a lucasfilm.
amaurote
2020. február 26. 12:35
a disney olyan káros a világra mint a kommunizmus vagy a nácizmus
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!