Cannes: október végén jelképes és szűkített formában megrendezik a fesztivált

2020. szeptember 28. 18:56

 A minifesztiválon október 27. és 29 között a hivatalos versenyprogramba beválogatott 56 alkotás közül négy játékfilmet mutatnak be az alkotók jelenlétében.

2020. szeptember 28. 18:56

A koronavírus-járvány miatt májusban elhalasztott 73. cannes-i fesztivált október végén egy, a szokásosnál kisebb és rövidebb formában mégis megrendezik a Croisette-en – jelentették be hétfőn Párizsban a szervezők. A minifesztiválon október 27. és 29 között a hivatalos versenyprogramba beválogatott 56 alkotás közül négy játékfilmet mutatnak be az alkotók jelenlétében, és a zsűri átadja a legjobb rövidfilmnek járó Arany Pálmát, valamint díjakat oszt a vizsgafilmek programjában. A filmes egyetemek legjobbjait felvonultató Cinéfondation programba egy magyar vizsgafilmet, Beleznai Márk Agapé című rendezői diplomafilmjét is beválogatták. 

A nagyközönség számára is nyitott minifesztivál Emmanuel Courcol francia rendező Un triomphe című filmjével nyílik meg a cannes-i fesztiválpalotában. A zárófilm is egy francia alkotás lesz, Bruno Podalydes rendező Les Deux Alfred című alkotása Sandrine Kiberlainnel a főszerepben. A rendhagyó rendezvényen bemutatják a japán Kavasze Naomi legújabb filmjét (True Mothers), valamint egy pályakezdő grúz rendezőnő, a 34 éves Dea Kulumbegasvili Daszackiszi (Kezdet) című filmdrámáját is, amely vasárnap elnyerte a San Sebastián-i filmfesztivál fődíját, a legjobb filmnek járó Aranykagylót. 

Therry Frémaux fesztiváligazgató a „boldogság csúcsának” és „szép jelképnek” nevezte, hogy a cannes-i önkormányzattal együttműködésben létrejön a rendezvény a francia Riviérán. Bár a 73. cannes-i filmfesztivált a koronavírus-járvány miatt a megszokott formájában nem tartották meg májusban, a hivatalos versenyprogramba beválogatott 56 alkotás, köztük 15 elsőfilm listáját június elején közzétették a szervezők. Ezek közül többet végül más fesztiválokon mutattak be. A szervezők azt remélik, hogy jövőre, május 11. és 22. között már megszokott formájában rendezhetik meg a 74. cannes-i fesztivált a Croisette-en.

(MTI)

Összesen 2 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
egyvilág
2020. szeptember 29. 14:43
Miken múlik az elismerés, a siker, hogy kik kapják a díjakat: https://egyvilag.hu/temakep/106.shtml
tango47
2020. szeptember 28. 19:45
Én azért remélem, hogy szorítanak egy kis helyet és időt a két nap alatt, hogy néhány magyarországi filmrendező (és filmrendező tanonc) kiönthesse a szívét Orbán diktatúrájáról, mert az úri közönség már ragaszkodni szokott a megszokotthoz.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!