Kizárta Roman Polanskit a francia filmakadémia

2020. november 12. 21:42

Costa-Gavras, Régis Wargnier, Thomas Langmann mellett a César díjat 2003 és 2020 közt irányító Alain Terziant is kizárták.

2020. november 12. 21:42
null

Kizárta Roman Polanski francia-lengyel filmrendezőt és további 17 történelmi tagját soraiból a legjelentősebb francia filmes elismerésnek számító César-díjakat jelölő francia filmakadémia új vezetése. A kedden meghozott döntés az első fontos intézkedése a szeptember végén megválasztott új igazgatóságnak, amely célul tűzte ki a belterjesség és a szexizmus felszámolását a testületben.

A határozat kimondja, hogy az a 18 történelmi tag, akik az elismeréseik alapján automatikusan helyet kaptak a közgyűlésében, ezentúl nem vehetnek részt a döntéshozatalban. Roman Polanski Oscar-díja miatt volt tagja a vezetőségnek. A szervezet szeptemberben megválasztott 164 tagú új közgyűlésében 82 nő és 82 férfi foglal helyet, élén egy tandem áll, a női elnök Véronique Cayla, az ARTE francia-német tv-csatorna és a francia nemzeti filmintézet, a CNC korábbi vezetője, a férfi elnök pedig Eric Toledano filmrendező.

A 18 történelmi tag kizárásáról szóló módosítását 134 szavazattal fogadta el a közgyűlés azonnali hatállyal – derül ki a vezetőség közleményéből. A múlt öröksége a történelmi tagok befolyása miatt az egyik legsötétebb árnyék volt a César-díjat odaítélő testületen. Feminista szervezetek elsősorban a nemi erőszakkal vádolt Roman Polanski jelenlétét kifogásolták évek óta. 

A filmakadémia előző vezetősége február közepén mondott le több hétig tartó válság után, amely akkor tört ki, amikor a legígéretesebb színészek César-díjára jelöltek vacsoráján kiderült, hogy az akadémia minden magyarázat nélkül visszautasított több olyan vendéget, akiket a fiatal színészek választottak pártfogójuknak. A február végi díjkiosztón végig feszült hangulat uralkodott, miután feminista szervezetek a helyszín közelében tiltakoztak az ellen, hogy a nemi erőszak miatt az Egyesült Államok által negyven éve körözött Roman Polanski „Tiszt és kém – A Dreyfus-ügy” című filmje kapta a legtöbb jelölést, majd három Césart el is nyert, köztük a legjobb rendezésért járó elismerést.

(MTI, Europe 1)

Összesen 59 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Harangláb
2020. november 13. 17:09
Céljuk a "...belterjesség és a szexizmus felszámolását a testületben." Ez nem antiszemitizmus?!?
péterx
2020. november 13. 15:59
Örök dilemma marad, hogy egy művészeti értéket, illetve annak létrehozóját mennyire lehet/szabad művészeten kívüli mozzanatok alapján megítélni? Meg, hogy az elévülés mennyit nyom a latba? Nemrég például sok filmrendező azt kérte Amerikától, hogy szüntessék be a Polanski elleni belépési tilalmat / maga a megerőszakolt lány nyilvánosan megbocsátott neki /. Most akkor kiknek van igaza? A rendezőknek vagy a feministáknak?
tango47
2020. november 13. 11:34
Ilyen az, amikor a középszer bosszút áll a kiválóakon. Ettől persze maradnak középszerűek.
Kiiisteleeeki
2020. november 13. 10:21
A Tiszt és kém- A Dreyfus-ügy egyébként egész jó film.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!