Joe Biden sem enyhít a Kuba elleni szankciókon

2021. július 22. 21:00

Az Egyesült Államok csütörtökön büntetőintézkedéssel sújtotta a kubai védelmi minisztert és egy belügyminisztériumi különleges egység tagjait a júliusi kormányellenes tüntetésekkel szembeni erőszakos fellépés miatt – áll az amerikai pénzügyminisztérium honlapján közzétett közleményben. A szankciók elsősorban beutazási tilalmat és az érintettek amerikai pénzügyi eszközeinek befagyasztását foglalják magukban.

2021. július 22. 21:00
null

Joe Biden amerikai elnök azt is bejelentette, hogy az Egyesült Államok térségbeli partnereivel együttműködve fog nyomást gyakorolni Kubára, hogy szabadon engedje az őrizetbe vett politikai foglyokat, helyreállítsa az internetszolgáltatást, és lehetővé tegye, hogy a kubaiak élhessenek alapvető emberi jogaikkal.    

Az elnök hangsúlyozta, hogy a tüntetőkkel szemben végrehajtott jogsértések miatt kivetett szankciók csak az első lépést jelentik.

Washington megerősíti havannai nagykövetségének állományát, hogy folytassa a konzuli segítségnyújtást és támogatást nyújtson a kubai civil szervezeteknek. A Biden-adminisztráció első ízben tett konkrét politikai lépéseket annak érdekében, hogy nyomást gyakoroljon a havannai kormányzatra.

Az amerikai kongresszusi képviselők és a kubai-amerikai közösség tagjai egyre hangosabban követelik Washingtontól, hogy határozottan álljon ki a kubai tüntetők mellett. Washington szankciós döntése és az intézkedés meghozatalának gyorsasága alapján az Egyesült Államok várhatóan a közeljövőben sem fog enyhíteni az amerikai Kuba-politikán.

Biden Trump nyomdokán halad, mert számít a kubai diaszpóra szavazataira

Biden elnök elődje, Donald Trump lényegében teljes mértékben visszavonta a Barack Obama akkori elnök idején hozott reformintézkedéseket, amelyek történelmi enyhüléshez vezettek a karibi szigetországgal.    

Elemzők szerint Biden elnök nagyon körültekintően fogja kezelni a kubai kérdést a 2022-es félidős kongresszusi választások előtt,

mivel a kubai rendszerváltást sürgető floridai kubai-amerikai közösség többsége Trump elnök politikáját támogatta ebben a kérdésben.    

Július 11-én több kubai városban is kormányellenes tüntetések kezdődtek. Havannától Santiagóig több ezren vonultak utcára, hogy így tiltakozzanak a nehéz gazdasági helyzet és általánosságban véve is a "diktatórikus" vezetés és a rossz kormányzás, illetve a koronavírus-járvány miatt elrendelt korlátozások ellen. Hasonló volumenű demonstrációkra már 25 éve nem volt példa a karibi szigetországban.

(MTI)

Fotó: Rafael PEREZ / AFP 

Összesen 3 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
h040183
2021. július 23. 01:22
Reméltem, hogy talán enyhítéspárti lesz, de pontosan tudtam hogy hazudott amikor azt ígérte hogy vissza fogja állítani az Obama-féle Kubával kapcsoalatos reformokat. Nem csak a diaszpóra de még jó néhány szenátor is kubai származású, ők pedig addig akarják sanyargatni a népet, amíg fel nem lázadnak....... és ez így megy már 60 éve!!!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!