Wim Wenders 65

2010. augusztus 13. 11:41

Szombaton ünnepli 65. születésnapját Wim Wenders német filmrendező, a Berlin fölött az ég és a Párizs, Texas alkotója, a zseniális Buena Vista Social Club felfedezője.

2010. augusztus 13. 11:41

Wim Wenders igazi polihisztor: orvosi, filozófiai tanulmányokat folytatott, majd Párizsban festészetettel próbálkozott. 1967-ben visszatért Düsseldorfba, ahol 1970-ig elvégezte a Televízió és Film Főiskolát, mellette több lapba is írt, így a FilmKritik és a Süddeutsche Zeitung című napilapban is jelentek meg filmes beszámolói, kritikái. Nemzetközi áttörést A piszkos ügy című filmjével ért el 1982-ben. A magyar nézők leginkább a vándorlásról és az otthonkeresésről szóló Párizs, Texas című road-movie-t ismerhetik a Wenders-életműből - mellyel elnyerte az Arany Pálmát -, valamint természetesen A Berlin fölött az ég című klasszikust. Ebben a rendező a múlt századi Európa történelmi szimbólumaként ábrázolt Berlinnel kapcsolatos nézeteit összegezte.

A zenebolond rendező szereti a különleges témákat; 1991-ben elkészítette a négy földrészen, több mint tíz országban forgatott A világ végéig című mozit, de készített ENSZ-kisfilmet és dokumentumfilmet Jaszudzsiro Ozu japán rendezőről és Yamamoto divattervezőről is. Színészként tűnt fel a Berlin, a moziváros című filmben, Bonóval karöltve pedig megcsinálta A millió dolláros hotel című, az álom és a valóság határán játszódó filmet. A zene mindigis nagy hatással volt a német művészre: 1998-ban Ry Cooder amerikai zenésszel leforgatta a Buena Vista Social Clubot a legendás kubai zenészekről, akik a film hatására lettek világsztárok. A dokumentumfilmért Oscar-díjra jelölték.

Összesen 1 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
pierre bayle
2010. augusztus 13. 12:06
Szeretjuk otet!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!