Megvonták az MMK pénzét

2010. december 08. 08:52

A parlament elutasította a kulturális és sajtóbizottság fideszes elnöke, L. Simon László módosító indítványát, amely 3,5 milliárd forint többletforrást adott volna a Mozgókép Alapítványnak. Filmszemle azonban lesz: a hagyományos februári időpont helyett április végén rendezik meg 2011-ben.

2010. december 08. 08:52

A Magyar Mozgókép Közalapítvány idei költségvetése 5,12 milliárd forint volt, a szaktárca és a közalapítvány korábbi szerződése értelmében 2011-ben 6,4 milliárdból gazdálkodhatott volna a szervezet. Egy parlamenti döntés értelmében azonban 1 milliárd 30 millió forint maradt az MMK költségvetésében. L. Simon László, a parlament kulturális bizottságának elnöke a Népszavának elmondta: korábban egyeztetett indítványáról a miniszterelnökkel, aki szerinte elkötelezett a magyar film ügyében, de - egyetértve a frakcióval - nem az MMK-val képzeli el a filmszakma támogatását.

A Magyar Filmművész Szövetség főtitkára szerint a támogatás elvonása gyakorlatilag a teljes összeomlást jelenti: „Minden folytonosság megszakad, mindent elölről kell kezdeni. Ezzel bukik az Európai Unióval egyeztetett filmtörvény és támogatási rendszer, mert ezek szerint a fő elosztó szerv már nem az MMK, ami pedig sarkalatos pontja volt a kormány és az EU közötti megállapodásnak” - mondta Szomjas György.

Kőrösi Zoltán, a Magyar Mozgókép Közalapítvány kuratóriumának elnöke bejelentette: nem marad el jövőre a Filmszemle, azonban a hagyományos, februári időpont helyett április végén rendezik meg. Kőrösi elárulta: a közalapítvány a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) miniszteri keretéből pályázott a 42. Magyar Filmszemle megrendezésére, sikerrel. A 2011-es Filmszemle versenyszekciójába 17, a bemutató szekcióba 13 nagyjátékfilm jelentkezett, 100 felett van a dokumentumfilmek száma, továbbá animációs és kísérleti filmeket is szép számmal neveztek az alkotók.

Összesen 34 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Kirke70
2010. december 09. 14:25
Na hol a vidám téma???:)
morfondír
2010. december 09. 14:13
Vigyázz ML! Kiteszed a lábad és Csirke már a Topon van.
El Topo
2010. december 09. 14:07
Ezaz! Beszéljünk vidámabb dolgokról! Mi a helyzet például a kijevi kolerajárvánnyal?
marko11
2010. december 09. 13:50
Azért mert az MKKA előző vezetése (Jancsó-Grunwalsky) hanyagul (!?) gazdálkodott, miért az új vezetést (Kőrösi, Bod Péter) büntetik? Meg a tisztességesen dolgozó (dolgozni akaró) filmrendezőket!?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!