Antal Nimród rendezi a Metallica 3D-t

2012. március 08. 08:54

A zenekar 3D-s koncertfilmet tervez, rendezőnek pedig Antal Nimródot szemelték ki. A Metallica dobosa a Kontroll óta rajong Antal filmjeiért, és teljesen rabul ejtette a rendező lelkesedése. A filmet nyáron forgatják, a megjelenést jövőre ígérik.

2012. március 08. 08:54
A Metallica 3D-s koncertfilmet készít, amit nem más fog rendezni, mint a magyar Antal Nimród – jelentette be a zenekar honlapján.
 
„Azóta vagyok rajongója Nimródnak, hogy a Kontrollt 2004-ben bemutatták Cannes-ban. Mindenkit lenyűgözött a film” – nyilatkozta Lars Ulrich, az együttes dobosa. „Izgatottan figyeltem, hogyan indult be a karrierje Hollywoodban az elmúlt néhány évben. Már öt perccel azután, hogy találkoztunk, rabul ejtett a lelkesedése, az alkotáshoz való hozzáállása, a nem sablonos gondolkodásmódja. Gyerünk, csináljuk meg!” – fogalmazott.
 
A film producere Charlotte Huggins lesz, aki olyan 3D-s filmeken dolgozott korábban, mint az Utazás a Föld középpontja felé, az Utazás a rejtélyes szigetre, vagy a Légy a Holdon.
 
A Metallica 2013-ra ígéri az anyag megjelenését, amelyet idén nyáron forgatnak majd.

Összesen 2 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
lionheart
2012. március 17. 23:48
Lars Ulrich és Antal Nimród...a fene se gondolta volna. De örülök neki. :)
marko11
2012. március 08. 16:35
Hoppá!:) Antal Nimród jó úton van a világhír felé!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!