Magyar filmek Pozsonyban

2012. március 29. 10:06

Csütörtökön kezdődik a Szlovákiai Filmklubok Egyesületének rendezésében a Febiofest Nemzetközi Filmfesztivál, amelyen külön szekcióban mutatnak be kortárs magyar filmeket.

2012. március 29. 10:06

A 19. Febiofest Nemzetközi Filmfesztivál a szlovák fővárosban kezdődik csütörtökön, majd utazik tovább Eperjesre, Túrócszentmártonba, Besztercebányára, Nagyszombatba, Trencsénbe és Kassára. Az idei fesztivál sztárvendége Agnieszka Holland lengyel származású rendező lesz, aki személyesen mutatja be a Sötétben című Oscar-díjra jelölt alkotását. Az idei fesztiválon összesen 90 filmet vetítenek 15 kategóriában.
 
A kortárs európai filmművészetből az idei Febiofest a magyar filmeknek szentel különös figyelmet. A fesztiválon összesen öt magyar alkotást vetítenek, köztük a Puskás Hungary című filmet, amely a 2006-ban elhunyt magyar futballista életét dolgozza fel Almási Tamás rendezésében. Láthatja a közönség Szederkényi Júliának a romák életéről szóló Barlang cím alkotását. A szlovák közönség megismerkedhet Jankovics Marcell új animációs filmjével, Az ember tragédiájával, valamint Tarr Béla Torinói ló című drámájával. A magyar tájakra Török Zoltán Vad Magyarország – A vizek birodalma című tudományos természetfilmje kalauzolja a nézőket. A magyar filmek vetítését szakmai kerekasztal-beszélgetés kíséri, mely elemzi a magyar–szlovák kapcsolatokat a filmvásznon.
 
A fesztiválon három elismert európai rendező munkásságát ismerheti meg közelebbről a közönség – Agnieszka Holland hét műve és a finn Aki Kaurismäki 1987 és 2011 között készült sajátos, borongós hangulatú alkotásain kívül külön témakör foglalkozik az olasz Michelangelo Antonioni filmjeivel. A fesztivál egyik érdekessége a Nader és Simin – Egy elválás története című film vetítése lesz Aszgar Farhadi rendezésében, amely 2012-ben a legjobb idegennyelvű film kategóriában Oscar-díjat kapott. A mű egy házaspár válásának történetén keresztül dolgozza fel a hagyományok, az igazságszolgáltatás és a férfi-nő kapcsolat témáját a modern Iránban.
 
A külföldi alkotásokon kívül nagy szerepet kapnak az ismertebb és kevésbé ismert szlovák és cseh rendezők munkái. Bemutatják a legelismertebb szlovák dokumentumfilm-rendező, Pavol Barabás Pigmeusok, a dzsungel gyermekei című alkotását, valamint a fesztiváldíjas animációs filmet, Az utolsó autóbuszt, Martin Snopek és Ivana Laucíkova munkáját. A Febiofest rendezői a fiatalabb közönség részére egészestés mesefilmmekkel készülnek. A rendezvényen negyedik alkalommal osztják ki a Szlovákiai Filmklubok Egyesületének díját, az érdeklődőket pedig szakmai beszélgetések, kiállítások várják.

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!