Magyar filmek Montrealban

2012. augusztus 21. 12:38

A vizsga és az Utolsó rapszódia című magyar alkotásokat is vetíti a csütörtökön kezdődő A kategóriás kanadai filmfesztivál, amelynek elsőfilmes versenyében indul a lengyel-magyar-német koprodukcióban készült Zdjecie (A fénykép) című játékfilm.

2012. augusztus 21. 12:38

Nyolcvan országból érkező 432 filmmel kezdődik csütörtökön az öt kontinens kortárs filmművészetének felfedezésre invitáló World Film Festival Montrealban. Az Észak-Amerika kulturális fellegvárában megrendezett filmverseny a nemzetközi produceri szövetség (FIAPF) által A kategóriásnak minősített 14 filmfesztivál egyike, a berlini, cannes-i és velencei mozgókép mustrákkal együtt – közölte a Magyar Filmunió/Magyar Nemzeti Filmalap kedden. A nagyszabású filmfesztivál Bergendy Péter A vizsga című filmjét versenyen kívül mutatja be a World Greats elnevezésű válogatásában. A vetítésen Hámori Gabriella, az ügynökfilm női főszereplője személyesen vesz részt.

Gyöngyössy Bence Utolsó rapszódia című filmjét a montreali filmfesztivál World Cinema szekciójában tűzi műsorra. A magyar-francia koprodukcióban készült, Liszt Ferencnek emléket állító filmet a rendező személyesen mutatja be a fesztiválon. A montreali filmfesztivál elsőfilmes versenyében indul Maciej Adamek lengyel filmrendező lengyel-német-magyar koprodukcióban készült filmje, a Zdjecie (A fénykép), amelynek magyar koproducere Muhi András (Inforg Stúdió). A film rendezője, Maciej Adamek korábban sikeres dokumentumfilm-rendezőként vált ismertté Lengyelországban.

Muhi András tájékoztatása szerint a film főszereplője egy 16 éves fiú, aki tengerparti nyaralása során rábukkan egy különös fotográfiára, amely egész családi kapcsolatrendszerét megkérdőjelezi. A gyanú tisztázása folyamán a gyermekkor egyre messzebb, a felnőttkor egyre közelebb kerül főhősünkhöz.

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!