Emberi jogi dokumentumfilm-fesztivál kezdődik Budapesten

2012. november 06. 14:56

Keddtől vasárnapig rendezik meg a 9. Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivált Budapesten, melynek fő helyszíne idén is a Toldi mozi lesz. Több szekcióban vetítik majd a filmeket, és idén először neves nemzetközi dokumentumfilmesekkel workshopokat is tartanak majd.

2012. november 06. 14:56

Kreatív és új dokumentumfilmeket kínál a világ minden tájáról keddtől november 11-ig Budapesten a 9. Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivál, amelyre 25 országból mintegy 50 film érkezett. Okszana Szarkiszova programigazgató elmondta, hogy a fesztivál kedden a Csigabolygó című, dél-koreai-finn-japán koprodukcióban készült dokumentumfilm vetítésével indul a Toldi moziban. A programsorozatot vasárnap Dzsafár Panahi iráni rendező Ez nem egy film című alkotása zárja. A programok fő helyszíne idén is a Toldi mozi lesz, ahol a filmek után koncertekkel is várják az érdeklődőket. További helyszín lesz az Odeon-Lloyd mozi, a Cirko-Gejzír, az OSA Archívum és idén először a Művész mozi.

A nemzetközi panoráma szekcióban 23 kortárs dokumentumfilmet tűztek műsorra, a Magyar Panorámában pedig hét új magyar film lesz látható. Okszana Szarkiszova elmondta, hogy az Oroszország a fókuszban című alprogramban nemzetközi fesztiválok olyan díjnyertes friss alkotásai szerepelnek, amelyek az orosz társadalmi és politikai problémákról szólnak. A lázadó tömegek című szekcióban olyan filmek lesznek, amelyek nemcsak kortárs témákról szólnak, hanem történelmi perspektívákat is adnak. Újdonságnak számít a négynapos Verzió DocLab elnevezésű műhely: a workshopokon neves nemzetközi dokumentumfilmes szakemberek beszélnek az alkotásokról és tanácsokat adnak a filmkészítésről, illetve annak anyagi támogatásáról. Először lesz nemzetközi diákzsűri a fesztiválon: hét fős zsűri tagjai között van német, koreai, svéd és amerikai fiatal, az általuk legjobbnak választott filmnek ítélik oda a 100 ezer forintos különdíjat.

Kövecsi Anikó, a fesztivál koordinátora arról beszélt, hogy a Fesztivál keresztutak című szekció vendége idén Románia, ahonnan négy alkotás érkezik. A Toldi moziban a Verzió részeként örmény és török fotósok képeiből látható kiállítás, a Toldi Klubban pedig minden este koncertekkel várják az érdeklődőket a vetítések után.

A részletes program verzi.org oldalon érhető el.

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!