Hosszabb, extrább, Tarantinóbb

2019. október 24. 12:52

A Volt egyszer Hollywood „rendezői változata” kerül a mozikba.

2019. október 24. 12:52

Az Oscar-szezonra készülve Quentin Tarantino Volt egyszer egy Hollywood című filmjét péntektől ismét műsorra tűzik az észak-amerikai mozik, ezúttal tíz perccel hosszabb változatban – közölték az amerikai filmes portálok. A rendező kilencedik filmje, amelyet „Hollywoodhoz írt szerelmes levélként” emlegetnek, augusztusban került a mozikba.

A Leonardo DiCaprio, Brad Pitt és Margot Robbie főszereplésével forgatott film 368 millió dolláros (109 milliárd forint) jegybevételt hozott. A Variety.com értesülése szerint a produkciót péntektől ismét ezer észak-amerikai filmszínházban vetítik. Tarantino az új verzióban négy jelenettel, összesen tíz perccel toldotta meg a filmet, amely már eddig is két óra 41 perc hosszú volt.

Adrian Smith, a Sony észak-amerikai forgalmazási elnöke azzal magyarázta a lépést, hogy a közönség nagyon szerette a filmet, ezért nekik akarnak kedvezni az új jelenetekkel, amelyek még több hatvanas évekbeli látványt és hangzást kínálnak. Elemzők szerint a film újabb mozis forgalmazása mögött az Oscar-szezonra való felkészülés is áll, mivel a stúdió minél több kategóriában akarja nevezni a Volt egyszer egy Hollywoodot.

A hosszabb verzió mozis bemutatásáról szóló híreket azt követően hozták nyilvánosságra, hogy Tarantino bejelentette, nem tesz eleget a kínai cenzoroknak, és nem vágja újra a filmet. A Volt egyszer egy Hollywoodot október 25-étől játszották volna Kínában, de Bruce Lee lánya a kínai hatóságoknál kifogást emelt amiatt, ahogy Tarantino az apját ábrázolta.

(MTI)

Összesen 3 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
atila68
2019. október 24. 17:56
Hosszabb rendezői változat. Az első verzió is 161 perces. Nem mintha bánnám. A Bruce Lee jelenet meg zseniális, én se lennék hajlandó hozzányúlni.
annamanna
2019. október 24. 13:24
Ez a nő mondta el a legtöbbet arról, mi történik a kínai átnevelőtáborokban https://444.hu/2019/10/24/ez-a-no-mondta-el-a-legtobbet-arrol-mi-tortenik-a-kinai-atnevelotaborokban Az első bekezdés: „Egy nap a rendőrök azt mondták, most megnézik, sikeres volt-e az átnevelésünk, megfelelően haladunk-e. Kivittek 200 embert, férfiakat és nőket, és azt mondták az egyik nőnek, hogy vallja meg a bűneit. A nő ott állt előttünk és elmondta, hogy rossz ember volt, de már megtanult kínaiul, és jobb emberré vált. Amikor befejezte, a rendőrök ráparancsoltak, hogy vetkőzzön le, aztán mindenki szeme láttára egymás után megerőszakolták. Miközben az erőszak tartott, figyelték, ki hogyan reagál. Akik elfordították a fejüket, becsukták a szemüket, vagy akik dühösnek tűntek, azokat elvitték, és nem láttuk őket többé. Szörnyű volt, soha nem felejtem el a tehetetlenség érzését. Hogy nem tudtam segíteni. Aludni sem tudtam utána.” Kínaiak voltak az essexi teherautóban megtalált áldozatok https://444.hu/2019/10/24/kinaiak-voltak-az-essexi-teherautoban-megtalalt-aldozatok "Szerdán 39 holttestet találtak a brit rendőrök egy essexi ipari parkban, egy teherautó áruszállító konténerében. Mostanra kiderült, hogy mindannyian kínaiak voltak, írja a BBC."
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!