Létszámkorlátozás mellett több mozi is nyitva marad

2020. március 12. 13:02

Ahány mozi, annyiféle megoldással reagáltak a kormány által bevezetett veszélyhelyzetre.

2020. március 12. 13:02

Szerdán közölte a magyar kormány, hogy a koronavírusos helyzetre tekintettel rendkívüli jogrendet vezet be, ezzel pedig megtiltja a száz főnél nagyobb rendezvények megtartását Magyarország területén. Mivel a mozik is beleesnek a korlátozásba, így kézenfekvő volt, hogy ők is reagálnak a meglévő helyzetre. Az IGN csütörtöki cikke szerint mindezt különbözőképpen tették.

Az egyik legnagyobb mozihálózat, a Cinema City csütörtök délelőtt jelezte, hogy a magyar egészségügyi hatóságok és kormányzat által előírtakkal összhangban, illetve létszámkorlátozás mellett, de továbbra is nyitva tart. „Egy adott előadásra maximum 99 látogató vehet vagy foglalhat jegyet. A mozihálózat weboldalán egy előadásra bármelyik helyre szabadon foglalható vagy vásárolható mozijegy a fenti létszámkorlátozással” – írják a Facebookon. A lenti posztban a mozihálózat által már előzőleg bevezetett, a vírus terjedését visszaszorító intézkedéseket is felsorolják, továbbá mindenki figyelmét felhívják „a személyes higiénia, így a rendszeres és alapos kézmosás betartására”, melyhez minden eszköz rendelkezésre áll a mozik mosdójában.

A mozihálózat marketing- és PR-igazgatója, Buda Andrea az IGN-nek telefonon jelezte, hogy a műsort úgy alakítják ki, hogy a lobbikban se legyen egyszerre 100-nál több ember.

A budapesti Pólus Center Mozi a Facebookon közzétett közleményében jelezte, milyen intézkedéseket hoz, milyen módon tartja be az operatív törzs és a kormányzat ajánlásait és utasításait, de továbbra is nyitott ajtókkal várva a nézőközönséget: „Minden feltételt biztosítunk, és mindent megteszünk azért, hogy biztosítsuk a lehető legmagasabb higiéniai és tisztasági feltételeket látogatóink és munkatársaink részére. Gondoskodunk arról, hogy egy előadáson, egy moziteremben 100 főnél több látogató ne tartózkodjon.”

A csepeli Kultik szintén Facebook-posztban jelezte, hogy folytatja: habár műsorváltozásra hívja fel a figyelmet, de nyitva marad március 12-től. Egy friss és részletes tájékoztatóban azóta tovább pontosította március 12-től való működése mikéntjét.

A budapesti mozik közül a Puskin mindenképpen bezár. Arról, hogy mi lesz a helyzet a budapesti Corvin moziban és artmozikban, az IGN szerint a közeljövőben várható bejelentés. A Sugár Mozi azonban nem közölte, milyen intézkedéseket hoz.

Vidéken felemás a helyzet: a siófoki Sió Mozi azt közölte, hogy nyitva tart, és a meghirdetett előadások sem maradnak el.

A szegedi önkormányzat döntése alapján azonban a helyi Belvárosi Mozi előadásait lemondták, akárcsak a Mandiner információi szerint Kecskeméten.

(Mandiner)

 

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!