Olyan, mintha Rejtőt olvasnék – Demeter Szilárd mesél kedvenc rajzfilmjeiről

„A Ceaușesu-diktatúrában születtem és nőttem fel Székelyföldön, így anyanyelvi filmtartalmakat nem igazán kaphattunk. Internet még nem volt, a televízión keresztül pedig nem jutottak el hozzánk a magyar alkotások. Magyar nyelvű mozgóképet egyedül a mozikban láthattunk nagy ritkán, mivel a baráti szocialista cserekereskedelem jegyében pár magyar film eljutott Romániába.

Az első nagy élményem a magyar animációhoz köthető, ez pedig a Szaffi című rajzfilm volt. A szentegyházi művelődési ház mozijában láttam először.

Ráadásul román fordítás sem volt alatta, pedig a kommunista Romániában az volt a szokás, hogy pár katonaviselt fiatal hangosan fordította románról magyarra a szöveget. Az animáció, a színes film és a magyar nyelv hármasa akkora élmény volt számomra, hogy egy életre belém égett a magyar rajzfilmek iránti szeretet. Azóta is nagy rajongója vagyok a műfajnak.

Szaffi (Dargay Attila, 1984)

Az egész estés mesék palettáján számomra a csúcs a Sárkány és papucs. Egyszerűen zseniális film! Már középiskolás voltam, amikor először láttam. ’90 után Székelyudvarhelyre jártam líceumba, és ott hívta fel rá a figyelmemet egy lány, akibe akkoriban szerelmes voltam. »Csajozós rajzfilmként« indult tehát nálam. (Nevet) Arra is emlékszem, hogy nagyon rossz minőségben tudtuk csak megnézni. Ez az egyetlen olyan rajzfilm, amit különböző korszakaimban – átlag 5-7 évente – mindig újranézek. Nem tudok betelni a poénokkal, a gegekkel, a rajzokkal, azzal, amilyen hangulatot áraszt, ahogyan ironizál, vagy ahogyan belehelyezkedik egy kultúrtörténeti utalásrendszerbe, miközben mesetoposzokkal operál. Ha az irodalomban keresnék hasonlót, talán olyan, mintha Rejtőt olvasnék. Ugyanaz az érzet. Rejtőt is hétévente újraolvasom egyébként.”

Nyitókép: MTI/Koszticsák Szilárd