Jake Gyllenhaal puszta ököllel veri szét a saját karrierjét – alaposan félrecsúszott az Országúti diszkó remake-je

2024. április 01. 21:50

Brutális, véres jelenetek sorozata, hatalmas robbanások, a néző mégis könnyen ásítozáson kaphatja magát. Az Országúti diszkó remake-je teljesen felesleges és jellegtelen, az Amazon Prime szinkronnal és felirattal is nézhető produkcióját Jake Gyllenhaal sem tudja megmenteni a kudarctól.

2024. április 01. 21:50
null

Nyitókép és jelenetfotók: Laura Radford/Amazon Studios

***

Német Dániel írása

 

Mintegy három évtizede még ritkaságszámban mentek a remake-ek, főként csak a különösen népszerű vagy kultikus alkotásokat dolgozták fel újra. Az ezredforduló óta, a hollywoodi ötlettelenségben azonban már az aprópénzért is lehajolnak a stúdiók, és olyan műveket is elővesznek, amelyeknek valaha háromnál több fős rajongótábora volt. Az 1989-ben bemutatott Országúti diszkó a maga korában szerény sikert aratott a mozikban, aztán a videókazettás piacon megtalálta a közönségét, de semmilyen szempontból nem lógott ki az abban az időszakban sorozatszámra készült, Steven Seagal, Jean-Claude Van Damme vagy éppen Chuck Norris nevével fémjelzett akciófilmek közül. 

A sztorija sem lehetett volna egyszerűbb: egy rejtélyes, de elképesztően jól verekedő férfi kidobói állást vállal egy rossz hírű bárban, majd hamar magára haragítja a helyi maffiát, és veszélybe kerül az élete. A produkció mai szemmel leginkább azért szerethető, 

mert egyesül benne a nyolcvanas évek esszenciája: diszkóslágerek, rengeteg fedetlen női mell, brutális verekedések

És – amit jelenleg nagyon hiányolunk – praktikus effektek; annak idején, ha fel kellett robbantani egy házat vagy egy autót, valóban megtették a forgatáson, nem számítógépes trükkökkel valósították meg a lángokat. Ami viszont igazán megmosolyogtatóvá teszi a filmet, az a tárgyalt időszakra jellemző, nem szándékolt homoerotika; Quentin Tarantinónak van például egy elmélete, miszerint az 1986-os Top Gun lényegében arról szól, hogy Tom Cruise próbálja elnyomni a meleg vágyait Val Kilmerrel szemben, és a YouTube-on össze is vágták a film előzetesét úgy, mintha a történet tényleg a két karakter között vibráló szexuális feszültségről szólna.

 

Az Országúti diszkó esetében Patrick Swayze a játékidő jelentős részében félmeztelenül, izzadságtól csillogó testtel látható, az egyik jelenetben kifejezetten humoros – bár az alkotók nyilván nem annak szánták –, ahogyan még a szállását adó öreg férfi is elbűvölve nézi, hogyan edz póló nélkül a kertjében. Swayze egyébként a Dirty Dancing után valószínűleg nem tudta eldönteni, hogy az ügyeletes szépfiú vagy a kemény öklű akcióhős akar-e lenni, egymás követő években forgatta le minden idők egyik legnyálasabb szerelmes drámáját, a Ghostot és szintén minden idők egyik legkiválóbb akciófilmjét, a Holtpontot, de ez esetünkben lényegtelen.

A hosszú expozíció annak bizonyítéka, hogy a nyolcvanas éveket egy nem mindig túl ízléses, de mindenképpen markáns stílusvilág jellemezte; ez a sajátos esztétika nem véletlenül vált ki kellemes nosztalgiát milliókból jelenleg is. Ezzel szemben – és ez semmiképpen sem a régen minden jobb volt típusú állítás akar lenni – a jelenkori filmekben mindez nincs meg; nem beszélhetünk sajátos 2020-as évekbeli produkciókról a fősodorban. Mindezt pedig az Országúti diszkó remake-je tökéletesen illusztrálja.

 Az új változat alapsztorija nagyjából megegyezik az eredetiével, csak ezúttal Jake Gyllenhaal alakítja a messziről jött, a múltja elől menekülő egykori UFC-harcost, aki kidobói állást vállal Amerika legdélebbi pontján, Key Westen, majd összetűzésbe keveredik a helyi kiskirályokkal, és nemcsak a saját élete kerül hamar veszélybe, hanem az újdonsült barátaié is. És annak ellenére, hogy az egzotikus mediterrán környezet akár hangulatos atmoszférát is kínálhatna a cselekménynek, a képi világ lelketlen, reklámfilmes stílusa nem tudja megragadni a lehetőséget. A kétórás játékidő kínkeservesen vánszorog előre, ráadásul teljesen indokolatlanul: 

a főszereplő jelleme nem mélyül, a mellékkarakterek teljesen érdektelenek és kétdimenziósak, a fő gonoszok pedig közhelyesek, végtelenül ripacsok és karikatúraszerűek. 

 

Ráadásul az akciójelenetek terén is nagyrészt elvérzik a film: az alkotók még egy autós gázolást sem voltak képesek gyenge digitális trükkök nélkül prezentálni, a szintén effektusokkal megalkotott robbanások pedig annyira nem élethűek, hogy egy kortárs számítógépes játék simán lepipálja azokat. Emellett ezúttal hiába várnánk női melleket, a jelenlegi amerikai neoprüdéria megfoszt minket ettől. De legalább az erőszak-ábrázolás terén nem finomkodtak: amikor végre beindul a cselekmény, a főszereplő hentesként töri a csontokat, és vágja bele a különböző szúró-vágó eszközöket az ellenfeleibe. Kár, hogy a hasonló mai produkciókra jellemzően ezeknek a képsoroknak is sokat kivesz az erejéből, hogy követhetetlenül gyorsan és ritmustalanul vannak összevágva. Mindez azért érdekes, mert a filmet az a Doug Liman rendezte, aki A Bourne-rejtély realisztikus közelharcszegmenseivel némileg forradalmasította az akciófilmek világát.

A legnagyobb rejtély azonban Jake Gyllenhaal szereplése. Amíg múlt héten a Vasököl esetében azt írtuk, hogy Zac Efron látványosan próbál a drámák felé mozdulni,

addig az Oscar-jelölt színész azt a benyomást kelti, mintha le akarná építeni a karrierjét. 

Azt még el lehet nézni neki, hogy számtalan elképesztően erőteljes alakítása után részt vállalt a Marvel-univerzumban (Pókember: Idegenben), hiszen számtalan más kiváló kollégáját is meggyőzték már erről – nyilván nem kevés pénzzel. És az is hihető, hogy amennyiben hunyorogva olvasta el a Rohammentő forgatókönyvét, azt gondolhatta, egy új Kánikulai délután születhet belőle; igaz, észbe kaphatott volna, hogy mivel Michael Bay rendezi, ez teljesen kizárt. 

Ezúttal azonban felfoghatatlan, mi ragadhatta meg a szkriptben, hiszen a sztori semmilyen más feladatot nem kínál a számára, csak azt, hogy hol elszántan, hol ázottkutya-szemekkel bámuljon maga elé, minden második jelenetben pedig kapja le a pólóját, és mutogassa az elképesztő hasizmait. És részben még ez is kifogott rajta. Legalábbis hiába sokkal jobb színész, mint Patrick Swayze, utóbbi sokkal karizmatikusabban és szellemesebben oldotta meg ezt a feladványt annak idején.

 

Összesen 22 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
5m007h 0p3ra70r
2024. április 02. 06:41
Gyllenhaal egyetlen hiteles - és A kategóriás - alakítása a Nightcrawlerben volt.
5m007h 0p3ra70r
2024. április 02. 06:38
>>>Amerika legdélebbi pontján, Key Westen ... az egzotikus mediterrán környezet<<< Kubától néhány kilóméterre földközi-tengeri hangulat. Mi a fasz???
Isten jobb keze
2024. április 02. 01:32
És ezt meg mondta az orbán fasz szopó mandiner, anélkűl hogy a filmet meg nézte volna! Mandi… hogy meredjen meg a faszod reggelre, menjél és nézzed a kálmánykaka Filmjét aminek az árát ellopta mert egy fideszes geci tolvaj!
antallmiki
2024. április 01. 22:37
Nekem ez a film az elmúlt évek nagy csalódása. A trailerek teljesen mást mutattak, mint maga a film. Tele közhelyekkel, ócska ezerszer látott klisés sztorival, bár amit láttam azt sztorinak sem nevezném. Harmatgyenge verekedések, ócska színjátékok. Meg milyen hely az olyan, ami mindig tele van annak ellenére, hogy minden este késelnek, vernek, örjöngenek emberek. Mc Gregor-t nem hibáztatom, mert egy zs-kategóriás "színész", de hogy Gyllenhaal olyan gyenge, ócska szar filmhez adta a nevét, na azon meglepődtem. Azt hittem, hogy a Pankrátorhoz hasonló filmet kapunk, valami emberi drámával ami átjön, de nem. Nagyon ócska, nagyon szar, pedig az év filnje is lehetett volna. Ezért a szarért felesleges volt Gyllenhaal-nak így kigyúrnia magát.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!