Hangklónozás: ha nem tudok ott lenni személyesen, csak „elküldöm a hangomat”

2021. július 15. 16:01

A hangklónozási technológia fejlődése egyre nagyobb teret biztosít a szinkronszínészeknek, azonban ezzel együtt az internetes bűnözőknek is.

2021. július 15. 16:01
null

A hangklónozás tulajdonképpen azt jelenti, hogy egy számítógépes program segítségével szintetikus, adaptálható másolatot készítenek az ember hangjából. Az eljárás egyszerű: rögzítenek egy néhány perces beszélgetést a hangalannyal, majd a szoftver ezt elmenti és ezután képes lesz a beírt szavakat vagy mondatokat az illető hangján felolvasni. 

Ezek a mesterséges intelligencia alapú szoftverek pedig ma már annyira fejlettek, hogy nemcsak az illető hangját, hanem a hangszínét, hangmagasságát, ütemét, beszéd áramlását és a légzését is fel tudja venni. A klónozott hang pedig bármilyen érzelem – például harag, félelem, boldogság, szerelem vagy unalom – kifejezésére is képes. 

A hangklónozás adta lehetőségeket egyre több szinkronszínész kezdi kihasználni, ugyanis, ha adódik olyan helyzet, hogy egyszerre két helyszínen kéne dolgozzanak, akkor elég csak a „hangjukat elküldeni” a másik helyszínre és így nem csak időt spórolnak, de még passzív jövedelmet is teremtenek maguknak. Ez nyilvánvalóan etikai kérdéseket is von maga után, de az alap ötlet meglehetősen lenyűgözőnek bizonyul.

Az egyik ilyen hangklónozó vállalat a VocaliD, amely 2014 óta hoz létre mesterséges hangokat azon betegek számára, akik képtelenek segítség nélkül beszélni. Egyedi, többféle akcentussal rendelkező hangokat is tudnak készíteni, így képesek bármilyen kliens számára teljesen személyre szabott eredményt produkálni.

A hangklónozás másik nagy előnye, hogy a színész hangját különböző nyelvekre is le lehet fordítani, ami akár azt is jelentheti, hogy a filmgyártó vállalatok nem kell többé szinkronszínészeket béreljenek a filmek szinkronizált változatainak elkészítéséhez.
Noha a hangklónozás növekvő kifinomultsága kétségtelenült rendelkezik kereskedelmi potenciállal, azért ez egyre növekvő aggodalmakhoz is vezet a számítógépes bűnözések területén. Kiberbiztonsági szempontból óriási kockázattal jár a szintetikus hangok használata, mely számos hackernek ad teret az emberek átveréséhez. Míg egy szöveges üzenetet viszonylag egyszerű hamisítani, addig egy telefonos beszélgetésben bíznak az emberek. Például, ha a főnök hangjával felhívnak egy alkalmazottat, meglehetősen könnyű bizalmas információkat kinyerni, és már a bűnözők ölébe is hullott minden szükséges adat.

Az ilyen jellegű csalások elkerülése érdekében már kormányzati lépéseket is tettek. Az Európai Unió bűnüldöző ügynöksége például arra ösztönözte a tagállamokat, hogy jelentős beruházásokat fektessenek be olyan technológiákba, amelyek képesek felismerni ezeket a hamisításokat.

Az biztos, hogy a hangklónozási technológia fejlődése a lehetőségek egészen új spektrumát nyitja meg az emberek előtt, de óvatosan kell használni ezeket a visszaélések elkerülése érdekében. 

A cikk szerzője Blősz Dalma.
 

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!